„Soha nem volt közöttük semmi” – Kiara Lord kitálalt a Borsnak Stohl András szakításáról

Stohl András
PUBLIKÁLÁS: 2026. május 19. 13:00
A felnőttfilmes végül nem hozhatta el a Nagy Ő utolsó rózsáját a fináléban. Stohl András és Kriszta kapcsolata szebbnek ígérkezett, múlt héten azonban bevallották, hogy szakítottak, amellyel kapcsolatban most Kiara Lord is megszólalt.

Stohl András és Kriszta ígéretes jövő elé néztek, amikor véget ért a Nagy Ő forgatása. Eleinte úgy tűnt, minden rendben közöttük, noha Buci választását azért így is akadtak, akik szkeptikusan fogadták. Kiara Lord egyetlen percig sem bánta, hogy így alakult a történet, szerinte András ugyan gyáva volt őt választani, mégis jobban tette, hogy Kriszta mellett döntött. Stohl András szakítása ezek után hatalmas port kavart a múlt héten, amikor Lékai-Kiss Ramóna műsorában bevallotta, hogy már nincs együtt Krisztával. Hogy minderről mit gondol Kiara, arról a Borsnak adott interjújában mesélt. 

Stohl András és Kriszta szakítása kapcsán Kiara Lord is kitálalt.
Stohl András és Kriszta kapcsolata nagy reményekkel indult, nemrég azonban bevallották, hogy véget ért a románc (Fotó: Máté Krisztián)

Stohl András és Kriszta között soha nem volt semmi?

Kiara Lord szókimondó és pikírt stílusát a Farm VIP-ben és a Nagy Ő-ben is imádta a nézőközönség, a szakítással kapcsolatban pedig vegyes érzelmekkel nyilatkozott. 

Az az igazság, hogy meglepődtem, de örülök neki, hogy végre bevallották, mert nekem van egy olyan érzésem, hogy soha nem volt közöttük semmi. Nyilván nem tudom biztosan, de én nem éreztem közöttük semmilyen kémiát vagy szexuális vibrálást. Szerintem maguknak sem merték bevallani, mert az nagyon ciki lett volna.

Kiara úgy véli, Stohl Andrásnak kudarc lett volna elismerni, hogy rosszul döntött, szerinte az is csoda, hogy idáig húzták ezt a kapcsolatot, már ha eddig jól működött.

Örülök, hogy struccpolitika helyett végre felvállalják az igazságot, szerintem nem voltak egymáshoz valók.

Kiara Lord szerint a válást csak álcának használta Stohl András, amikor szakítottak Krisztával.
Stohl András Nagy Ő-ként próbálta megtalálni az igaz szerelmet, a válás miatt azonban még nem állt készen erre lelkileg. Kiara Lord szerint ez csak álca (Fotó: TV2)

Stohl Andrásnak akár még évekre is szüksége lehet

Kiss Kriszta Stohl Andrással kapcsolatban még korábban bevallotta, hogy teljesen külön életet élnek és eszük ágában sincs összeköltözni, akkor azonban még úgy nyilatkozott, hogy tudnak elegendő időt szánni a minőségi kapcsolatra. Kiara szerint azonban már az elején be kellett volna látni, hogy ez nem lesz hosszútávú.

El sem tudom képzelni, hogy Krisztával milyen programokon vehettek részt, de nem lettem volna ott. Az lett volna az igazán tökös, ha már az elején megmondják, hogy ebből nem lesz semmi. Velem lehet, hogy lett volna egy pár jó kalandja Andrásnak.

S hogy mit gondol Kiara a válás nehézségeiről? Hiszen Stohl András feleségei és egykori kapcsolatai miatt úgymond rutinos versenyzőnek számít, Krisztával való szakításáért mégis a válás okozta gyászfolyamatot tette felelőssé. Kiara Lord szerint ez azonban csak álca. 

Nem érzékeltem semmit abból, hogy emiatt nehézségei lettek volna, szerintem inkább csak ezzel takarózik. Ha tényleg emiatt futott zátonyra a dolog, akkor viszont még évekbe is telhet, mire teljesen feldolgozza a válást, a férfiaknak ennyi kell.

Kiara ugyanakkor kifejtette, hogy egy ilyen műsorban nem lehetetlen megtalálni az igaz szerelmet, sőt.

Pont ugyanannyi esély van rá, mint bármelyik társkereső appon. Nem látom, hogy az emberek sikeresebben találnának párt a való életben. Itt is ugyanúgy ki lehet fogni, ez nem javítja vagy rontja az esélyeket.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.