Hatalmas családi szeretet segítette felépülésében Pintér Tibor édesanyját, miután egy esés következtében eltörte combcsontját. A színész most a Borsnak nyilatkozott a 87 éves Ili néni állapotáról.

Pintér Tenya édesanyja egy hónappal ezelőtt egy szerencsétlen esés következtében combnyaktörést szenvedett. A baleset miatt a húsvéti ünnepeket is a Szent Margit Kórház falai között kellett eltöltenie, a Nemzeti Lovas Színház igazgatója azonban mindvégig anyukája mellett maradt.
A 87 éves asszony szerencsére korát meghazudtolva gyógyul, szellemi és fizikai erejéhez kétség sem férhet. Pintér Tenya a Borsnak mesélt, az esés óta, hogy van édesanyja.
Hála Istennek nagyon jól van, pont tegnap voltam nála a fiammal és legnagyobb meglepetésemre, járókeret nélkül el tudtuk vinni ebédelni. Szinte már teljesen egyedül közlekedett. A legérdekesebb, hogy azt vettem észre, hogy a combnyaktörése előtt nehezebben járt, mint most. Valószínűleg ez a csípőprotézis megsegítette a mozgását
– mesélte boldogan a színész.

Pintér Tibor családjában sajnos nem idegen a veszteség fogalma. Édesanyja megannyi nehézségen ment keresztül az évek során, többek között férje elvesztésén. A lovas színész azonban állítja, hogy Ili néni a legerősebb nő, akit valaha ismert.
Anyukám rettenetesen erős asszony, bárcsak a fizikai és mentális erejének a felével rendelkeznék. Ő 87 éves, majdnem 90, és rengeteg balesetet, problémát, édesapám elvesztését élte túl és nem is akárhogy
– mesélte lapunknak a sztár.
Tenya édesanyját egy különleges dolog tartja fitten, ez pedig nem más, mint a versek iránti szeretete. A színész elmondása szerint kedvenc művei tartják fiatalon és egészségesen az idős asszonyt.
Mentálisan nagyon egészséges, hiszen a mai napig verseket szaval, és több, mint 100 verset tud fejből elmondani, ezeket meg is szoktam osztani, mert nagyon büszke vagyok rá
– mondta örömtelien Tibor.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.