A virágkötőként tevékenykedő férfi egy egészen elképesztő történettel érkezett a Kincsvadászok műsorába. Attila párja korábbi élettársának porcelánjait kínálta eladásra.

Tegnap este új epizóddal tért vissza a TV2 csatornájára a Kincsvadászok műsora. Az első eladó egy nem mindennapi történettel rendelkező műtárggyal érkezett a stúdióba. Attila és párja úgy döntöttek, eladásra bocsájtják a nő volt kapcsolatából származó Herendi-porcelán bábukat.
Ezt a két porcelánt a párom exe hagyta ott nekünk. Amikor elköltözött, ott maradt néhány festmény, és néhány apróság. Eddig csak pakolgattuk, nem találtunk neki helyet, és most alakult úgy, hogy megpróbálom eladni
– mondta Attila, a történeten pedig jót szórakozott Till Attila is és a Kincsvadászok szakértője, Kelen Anna is.
A fél százéves porcelán bábuk egy pikkelymintás vízilovat és egy macskát ábrázolnak, amelyek igencsak keresettek és népszerűek a piacon. Kelen Anna feltette a kérdést Attilának, a tárgyak eredeti tulajdonosa tudja-e, hogy most licitre bocsájtották tárgyait, mire a eladó így felelt:
Tudja, hát ha 3 évig nem kereste, akkor gondolom, ezután sem fogja
– adta meg a humoros választ az eladó.

A Kincsvadászok kereskedői is jót mulattak a porcelán tárgyak eredetén, Fejes Tamás humorosan ki is jelentette, hogy a műkincsektől való megválás valószínűleg nem lesz nehéz. A Dég községről érkezett férfi egyetértett a Tankcsapda dobosával, majd bevallotta, hogy reméli, a licit során megválhat a rájuk hagyott bábuktól.
"Nem kérdezzük meg, miért akarod eladni. Megértjük" – tette hozzá Nagyházi Lőrinc és Dr. Katona Szandra.
A Kincsvadászok licitálói ugyan kisebb összeget ajánlottak, mint azt Attila remélte, ugyanis ő és párja Hans Zimmer koncertjegyre szerették volna elkölteni a befolyt összeget, a legmagasabb ajánlat azonban csupán 55 ezer forint volt Fertőszögi Péter jóvoltából.
Fejes Tamás ekkor azonban elképesztő ajánlatot tett!
Ha odaadod annyiért Petinek, akkor én szerzek nektek két jegyet.
Ezzel Attila boldogan el is fogadta az ajánlatot, és örömtelien távozott a Kincsvadászok stúdiójából.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.