Kiara Lord elég gyorsan túl tette magát Stohl Andráson, akivel a Nagy Ő utolsó epizódjáig romantikázhattak közösen. Az Ázsia Expressz forgatásáról éppen hazaesve egyből elkapta KKevint, aki büszkén osztotta meg a csókukról készült felvételt közösségi oldalán, igaz kisvártatva le is törölte. Ám ezzel nem lett vége a történetnek, mivel a rajongók egyből elkezdtek csámcsogni ezen és összeboronálták a két celebet. KKevin eddig tűrte a pletykálkodást, de most botrányos választ adott a pletykákra.

A tegnapi videóról csak annyit, hogy ez van. Legalább van miről beszélnetek redditen. Ti f*szszopók. Addig mi majdnem telib*sztuk a parkot, meg ülök a porsche-ban. Ti meg bekapjátok a f*szom
– hangzott el a rapper szájából.
A rajongóknak is feltűnt, hogy nem volt elég, hogy botrányosan beszélt az emberekről, még mindezt vezetés közben kellett felvennie és elmondania. Ki is emelte, hogy a méregdrága autójában ül éppen, ami szintén felháborító volt sok embernek. Úgy tűnik, hogy bár kapcsolat nem nagyon lesz ebből, de Kevint sem kellett félteni az esettől.

Ezt természetesen csak azokra értem, akik feszegetik a témát. Nem rátok, mert ti a szerelmeim vagytok. Ti nem bekapjátok a f*szom, hanem szétcsókolgatlak titeket
– mondta követőinek címezve a rapper.
Kiara Lord és Kevin kapcsolata nem most kezdődött, mivel korábban kétszer is randiztak már. Kiara azt is bevallotta, hogy csóknál több egyik esetben sem volt, de azt kifejezetten jónak gondolta. Így most úgy tűnik, hogy harmadjára is adtak egy esélyt ennek, aztán lehet most nem állnak majd meg a csóknál. Korábban a felnőttfilmes tartalomgyártó úgy fogalmazott, hogy Kevin "hang" volt, vagyis nagyobb volt a szája, mint kellett volna és nem merte bevállalni. Ahogy telt az idő lehet, hogy Kevin is megbánta ezt és szerencséje lett, mivel Kiara visszatért hozzá.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.