Kálloy Molnár Péter halála nem csak a rajongókat, de kollégáit is megrendítette. Nem is beszélve özvegyéről, aki teljesen összetört a hír hallatán. Lestár Ágnes a TV2 Mokka című műsorban járt, ahol beszámolt jelenlegi állapotáról, illetve bejelentette, hogy júniusban átadják az első Kállay Molnár Péter-díjat is. A szerencsés nyertesek nevét még nem fedte fel.

Nagyon furcsa skizofrénia ez. Egyfelől van az embernek a világban való léte és akkor nagyon jól vagyok. Másfelől pedig van egy pillanat, amikor az ember becsukja az ajtót otthon és akkor nyilván nem vagyok jól. Becsukom és hárman vagyunk négy helyett. Ha kinyitom az ajtót, akkor viszont nagyon jól vagyok
– mondta a Mokka stúdiójában Lestár Ágnes.
Szerencsére nem egyedül vészelte át az elmúlt hónapokat Kálloy Molnár Péter özvegye, sokan segítenek neki ebben a pokoli időszakban. „Egy nagyon nagy és segítő közösséggel találtam magam szemben. Rajongók, barátok, munkatársak személyében, mint például Venyige Péter, aki mellém állt és vitte a zászlót. Megcsinált egy Kálloy Molnár Péter alapítványt, ahol sok barát és ismert ember segít nekünk” - árulta el a gyászoló feleség.

Minden alapítványnak szerintem ugyanaz a célja. Akinek a nevét viseli, annak az emlékét őrizni és annak az embernek a múltját becsúsztatni a jelenbe és jövővé tenni. Valahogy örökkévalóvá tenni az embert. Másfelől az is a cél, hogy azokat, akik a szakmában úgy vannak jelen, ahogy Péter, azokat az embereket díjazni tudjuk
– jegyezte meg Lestár Ágnes.
Már az időpont is megvan, hogy mikor kapja meg a két kiemelkedő tehetség a díjat. „Június másodikán fogjuk átadni az elismeréseket a két színésznek. Lesz egy nagyon édes este, mivel lemegy először egy teljes S. Ö. R. előadás, illetve lesz egy Activity is. Harmadrészt, az est fénypontjaként bejelentésre kerül ez a bizonyos Kálloy Molnár Péter Alapítvány és a díjátadás is” - emelte ki Kálloy Molnár Péter özvegye.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.