A Tóth lányok között korábban nagyszerű volt a kapcsolat, akkor még gyakran léptek fel közösen is. Mindketten nagy ismertségre tettek szert a tehetségkutatók miatt: Tóth Gabi 2005-ben lett harmadik a Megasztárban, ahol később zsűriként szerepelt több évadban is. Testvére, Vera pedig az eggyel előtte lévő évadot nyerte meg, ahol mindössze 19 évesen érdemelte ki az év hangja elismerést.

A Megasztárban elért sikerek után sokáig közös fellépésekkel és zenékkel kerültek címlapra a Tóth lányok. Egészen 2012-ig, ahol Gabi a közösségi oldalán fakadt ki nővére menedzserére. A probléma forrása az volt Gabinál, hogy Vera menedzsere nem engedélyezte a közös koncerteket. Tóth Vera nem nyilatkozott az esetről, csupán hozzászólásban jelezte testvérének, hogy törölje a bejegyzését.
Ezután következett be egy fontos döntés Gabi életében, aki 2023-ban jelentette be válását Krausz Gáborral. A séf addigra már szoros baráti kapcsolatba került Verával, akinek nehézséget okozott, hogy kinek az oldalára álljon a válás alatt. Pauli Zoltán, Tóth Vera férje akkoriban úgy nyilatkozott az esetről, hogy mindkettőjükkel nagyszerű kapcsolatot ápolnak és a közös gyermekük is sok időt tölt náluk.
Mi nem szítani akarjuk köztük a tüzet, hanem békíteni akarjuk őket. Nem úgy, hogy jöjjenek újra össze, hanem hogy a lehető legjobb barátságban teljen el az az idő, amíg a gyerekük felnő
– nyilatkozta az eset után Tóth Vera.

A TV2 tehetségkutatójának legutóbbi évadjában zsűriként kapott helyet Tóth Gabi, akinek nővére keményen kritizálta a műsort és a benne szereplő énekeseket. A 2004-es évad győztese méltatlannak nevezte a Megasztárt, a korábbi színvonalhoz képest és szerinte embereket gyaláznak meg benne. Tóth Gabinak nem esett jól testvére megjegyzése.
Ha a testvéred azt nyilatkozná a Megasztár előtt, amikor kiderül, hogy te is zsűritag vagy, hogy szenny, és hulladék, akik benne vannak... akkor lehet, hogy te sem beszélnél vele...
– mondta a műsorban Gabi, reagálva Vera mondataira.
Végül az idei évből sem maradhat ki, hogy újra kialakuljon a testvérháború. A politika a Tóth családba is beleszólt, mivel Gabi már évek óta kiállt a Fidesz mellett, míg Vera a választás előtt pár héttel fejezte ki álláspontját a másik oldal mellett. Gabi tegnapi videójában elárulta, hogy szíven ütötte, ahogy nővére beleállt a politikába, de ennek ellenére bármiben számíthat rá. Vera korábban óva intette Gabit, hogy bármilyen szinten belefolyjon a politikába, ennek ellenére most ő is hasonlóképp tett. A család nehéz időszakon megy most keresztül, mivel a testvérek ismét nem beszélnek egymással a nézeteik miatt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.