Molnár Gusztáv és felesége, Dorina már alig várja, hogy végre a karjaiban tarthassa kislányát. A színész több posztban is elmesélte, minden vizsgálatra elkísérte párját a terhesség alatt és igyekezett minden terhet levenni Dorina válláról. Éppen ezért sosem volt kérdés számukra, hogy Gusztáv is benn lesz a szülőszobán és segíti, támogatja feleségét.

A színész azonban egy ismerőse miatt teljesen kiakadt és a Facebookon osztotta meg véleményét. Az ismerős szerint ugyanis nem kell a férfinak benn lenni a szülőszobán, mert "nem akarja így látni a párját, mert azután nem tudja, hogyan nézne rá nőként!" Ettől a színész teljesen kiakadt.
"Miért csodás, ha az apa ott van a szülésnél? Mert ez nem csak egy születés – hanem egy közös átlépés. Az anya biztonságban érzi magát, és nincs egyedül a legkiszolgáltatottabb pillanatban. Az apa nem kívülálló lesz, hanem részese annak a pillanatnak, amikor megszületik a gyereke – és vele együtt ő maga is apává válik.
A baba egy olyan térbe érkezik, ahol már kapcsolat van, nem hiány. A kapcsolat pedig kap egy mély, közös élményt, amit semmi más nem tud helyettesíteni. Nem segítség. Nem formalitás. Hanem jelenlét – az élet egyik legigazibb pillanatában. A gyermek születésénél egy család is megszületik" - véli Molnár Gusztáv.
Gusztáv szerint az a férfi, aki "nem tud ugyanolyan nőként" nézni a feleségére, ha látta szülni, éretlen. "Az a férfi, aki attól fél, hogy a szülés után nem tud „nőként” nézni a párjára, valójában nem a nőt veszíti el… hanem az illúzióját róla. Nem a nő változik meg, csak kiderül, hogy a férfi eddig minek látta" - vélekedett.
A színész posztja alatt özönlöttek a kommentek, ahol nők és férfiak osztották meg tapasztalataikat és véleményüket. Aki átélt már apás szülést, mindannyian csodaként írták le az eseményt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.