Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsJelenleg négy gyermek fekszik a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetben nyelőcsőbe szorult gombelem okozta sérülések miatt – közölte honlapján az intézmény.

Tájékoztatásokból az is kiderült, hogy a gyermekek közül háromnál lehetséges volt az endoszkópos eltávolítás, közülük az egyik gyermek olyan súlyos károsodással érkezett, hogy intenzív osztályos kezelésre és műtüdő (ECMO) támogatásra szorul. Egy esetben sebészeiknek nyaki műtéti feltárással kellett eltávolítani az idegentestet.
A fenti esetek is jól mutatják, hogy a gombelem-lenyelés nem ritka és nem veszélytelen baleset. A gyermekek életkora 1,5 és 3,5 év között van. Volt olyan gyermek, akinél a szülők azonnal észrevették a lenyelést, de sokszor napokig, sőt hosszabb ideig nem derült ki a panaszok valódi oka. Általánosságban elmondható, hogy az esetek száma növekszik. A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetben tavaly 777 eset, idén júniusig pedig már 630 eset történt, melyek közül a leggyakoribb a pénzérmék, a nyalókapálcikák, a díszkavicsok, a hajcsattok, a mágnesek és a gombelemek – írja a kórház.
Ezt követően felhívták a figyelmet arra, hogy a gombelem különösen veszélyes idegentest. Ha a nyelőcsőben akad el, rövid idő alatt súlyos szövetkárosodást okozhat. A nyelőcső falával érintkezve elektromos és kémiai folyamatok indulnak el, amelyek fekélyhez, szövetelhaláshoz, perforációhoz, a légutak és mellüreg súlyos, életveszélyes sérüléséhez és vérzéséhez vezethetnek. A károsodás már egy órán belül (kb. 20 perc alatt) megkezdődhet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.