Megalázó, ahogyan Horváth Évával viselkedtek: Így van most!

repülés
PUBLIKÁLÁS: 2026. április 30. 18:35
Másfél évvel a sokkoló és embertelen körülmények között zajló hazautazása után a modell végre újra repülőre szállt. Horváth Éva túllépett már a horrorutazáson? Most erre adott választ!

Hosszú ideig tartott, mire Horváth Éva ismét képes volt belépni egy repülőtér termináljába, hiszen sokáig szinte mozgásképtelen volt, ráadásul a rehabilitációja még mindig tart a súlyos motorbalesete óta.

Horváth Éva rahabilitációja még zajlik, most azonban egy időre felfüggesztette, és elhagyta az országot.
Horváth Éva rehabilitációja jelenleg is zajlik, de most kivett egy kis „szabadságot” (Fotó: Bors)

Horváth Éva balesete után horror volt a hazajutása

Amint a Bors is megírta, a sztáranyuka kálváriája még 2024 novemberében Balin kezdődött, ahol egy komoly baleset következtében eltört a lába. Miután az indonéz szigeten nem voltak megfelelőek a körülmények a szakszerű ellátásához, úgy döntött, hazajön! Ám az út nem a megváltást, hanem egy valódi rémálmot hozott: törött lábbal, begipszelve kellett szembenéznie a reptéri személyzet teljes közönyével és az alapvető segítségnyújtás hiányával. Az eset során Éva nemcsak fizikailag sérült tovább – miután a segítség elmaradása miatt még el is esett a reptéren –, hanem sokáig bántotta a megalázó bánásmód, amit el kellett viselnie.

Akkor nem volt éppen egy kellemes, könnyed, lágy, laza utazásom. De annak ellenére ez nem hagyott bennem olyan mély nyomot, hogy most ne mernék újból repülőre szállni

– fogalmazott Éva a videójában.

Horváth Éva sokáig csak járókerettel tudott közlekedni.
Horváth Éva férjétől és gyermekeitől távol, hónapokig kórházban volt (Fotó: László Szabolcs)

Javul Horváth Éva lába, már városnéző túrát is beiktatott

Éva most, 2026 tavaszán végre mosolyogva jelentkezett be a várakozóból. Bár elárulta, hogy az izgalom miatt egy percet sem aludt az indulás előtt, hangján már nem a félelem, hanem a kalandvágy érződött. 

Itt vagyok a reptéren, korán indultam otthonról, mert nem tudtam aludni. Nagyon izgalmas. Utoljára másfél éve ültem repülőgépen. […] Mielőtt megérkeznék a célállomásra, előtte lesz egy városnéző túrám, beiktattam magamnak, ez egy pár óra. Utána utazom tovább. Jó kis reptéri hangulatban vagyok

– súgta meg követőinek Éva, aki nem hagyta, hogy a múlt árnyékai végleg elvegyék tőle az utazás örömét. Ismét magabiztosan és boldogan vág neki az újabb kalandoknak.

Horváth Éva hosszú idő után ült újra repülőgépre.
Horváth Éva vitte magával a mankóját is (Fotó: Instagram)

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.