„Vesztegettem én már elég időt a rácsok mögött!” – A Viszkist most itt lehet elcsípni

A kerámiák illata és a kemence melege tölti be Ambrus Attila műhelyét, aki az ünnepek előtt egyetlen percet sem hagy kárba veszni. Saját bevallása szerint éppen eleget ült tétlenül a börtön falai között, ahol végül megtalálta új hivatását: a fazekasságot. Ma már nem a híradók fekete bárányaként, hanem elismert kézművesként és vállalkozóként szeretne bizonyítani, ám az út, amit választott, korántsem sétagalopp.

Ambrus Attila: „Meg kell élni valamiből”

Attila naptára zsúfolásig telt. Amíg mások a locsolkodást tervezik, ő négy napra a magyarországi Velencére költözik egy húsvéti rendezvény keretében. 

 – mondja őszintén Attila. Szlovákiától Erdélyig járja a vásárokat, és bár fizikailag megterhelő a folyamatos utazás, számára ez az egyetlen út.

A Viszkis-birodalom titka: A sokszínűség

Sokan azt gondolják, keramikusként ma Magyarországon lehetetlen megélni. Ambrus is tudja ezt, ezért taktikát váltott: nem csupán edényeket készít, hanem egy valódi márkát épített maga köré.

– sorolja a vállalkozó.

A cégek is sorban állnak nála csapatépítésre: nála a menedzserek nemcsak isznak, hanem korongoznak és alkotnak is. Attila szerint a sikerélmény az, ami visszahozza az embereket, és ami segít neki fenntartani a függetlenségét.

37 ezer forintból a szabadságig

Amikor Ambrus kiszabadult a börtönből, mindössze 37 ezer forint lapult a zsebében. Ebből a szinte semmiből kellett felépítenie egy olyan életet, ahol nem tartozik senkinek, nincs hitele, és nem függ senkitől. Ez a szabadság azonban súlyos árat követel: volt olyan év, amikor az 52 hétvégéből 49-et végigdolgozott. Augusztus 20-án vagy karácsonykor ő nem az asztal körül ül a családjával, hanem a pult mögött áll valamelyik vásárban.

Harca a rendszerrel és a statisztikákkal

Az egykori Viszkis nem hallgatja el a sötét igazságot sem a börtönviselt emberek sorsáról. „Magyarországon tíz szabadult emberből nyolc visszaesik” – figyelmeztet. Szerinte ha nincs támogató család vagy baráti kör, a szabadulók könnyen a „22-es csapdájában” találják magukat: munka és lakás nélkül a bűnözés marad az egyetlen kiút.

Ő szerencsésnek tartja magát, de hangsúlyozza: a szerencse mellé brutális munkabírás is kellett. Most, hogy a felesége elutazott, a gyerekek pedig a nagyszülőknél vannak, ő Velencén árusítja a termékeit. Mert számára a legnagyobb cél nem a hírnév, hanem a számlák kifizetése és a gyermekei jövője.