Az ország egyik legtehetségesebb énekesnője, Tóth Gabi pontosan tudja, hogy milyen érzés, mikor valakit alaptalanul támadnak az emberek, hiszen annak idején, mikor előrébb hozta a stílusában a szívének fontos nemzeti motívumokat és vállalta a politikai hovatartozását, rengetegen bántották őt – nemrég pedig több remek eladó is hasonló támadásokat kapott.

Tóth Gabi a közösségi oldalán osztott meg egy videót, amiben kiáll az éppen támadások kereszttüzében lévő pályatársai mellett és arra kéri az embereket, hogy térjenek észhez, hiszen az nem normális, hogy egy előadót csak azért támadnak, mert más a politikai hovatartozása – mintha az hirtelen tehetségtelenné tenné őket, illetve elrontaná azokat az éveket, amíg a zenéik boldoggá tették az embereket.
Tóth Gabi nevetségesnek tartja, hogy valaki megkérdőjelezi például Pataky Attila Kossuth-díját, hiszen ő az Edda Művek frontembereként évtizedek óta egy igazi rocklegenda, akinek a slágerei örökké élni fognak és rengeteg embernek segítenek majd.
Az énekesnő azt sem érti, páran miért akadtak ki azért, mert Dér Heni is fellépett a Békemeneten, ráadásul azzal támadták, hogy nem tud énekelni, pedig előtte még őt is az egyik legjobbnak tartották az országban.
Tóth Gabi is hallgat olyan előadókat, akik nem oda szavaznak, ahova ő, hiszen nem az határozza meg, hogy az adott zene, dallam, szöveg hogyan érinti meg az embert.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.