Szandi bevallotta, hiába lesz fiatalon nagyi: „Akkor is paramama vagyok!”

Mindhárom gyermekünkkel kapcsolatban elmondhatom, hogy nagyon büszke szülők vagyunk 

Karácsony óta tudjuk, hogy jön a baba! Emlékszem, éppen bontottuk ki az ajándékokat, amikor megszólalt a lányom: »Anya, nézd, nekünk mit hozott a Jézuska!« Nem is figyeltem oda kellőképpen, válaszoltam neki, hogy mindjárt, csak előtte Csabi kibontja a meglepetését. Blanka azonban nem tágított: »De anya, nézd már meg, mit mutatok!« Amikor megláttuk a terhességi tesztet, nem jutottam szóhoz. Hosszú másodpercekig tartott, míg felfogtam, hogy ez egyáltalán igaz. Blanka meg is kérdezte: »Nem is örültök?« Ahogyan ezt kimondta, a következő pillanatban elkezdtek potyogni a könnyeim. Nagyon-nagyon szép pillanat volt. Egy olyan csodálatos ajándékot kaptunk az élettől, ami a legszebb egy szülő számára. Nem tudom szavakba foglalni azt az örömöt, amit akkor éreztem. Bárkivel találkoztam aznap a szűk családból, azonnal a fülébe súgtam: »Képzeld, nagymama leszek!«

Az első hetekben senkinek nem beszéltünk arról, hogy Blanka gyermeket vár. A kérésüknek megfelelően valóban csak a szűk család tudott róla, így arról is, hogy kislány érkezik. Éppen ezért a drága jó Miklós bátyámnak (Fenyő Miklós – a szerk.) sajnos már nem mondhattam el, hogy unokám lesz, és ez most nagyon fáj. Megismétlődött ugyanaz, ami velem és az édesapámmal: apu halála után nem sokkal derült ki, hogy Blanka úton van. Már nem tudtam elmondani neki, hogy jön az újabb unoka. És most ugyanígy Miklósnak sem mondhattam el: »Nagymama leszek, Miklós bátyám!« Milyen érdekes, hogy az élet ismétli önmagát... Nagyon kíváncsi lettem volna, hogy mit mond arra, hogy az ő madárkája nagymama lesz.

Áprilisban utazunk Blankához és a férjéhez, Ricardóhoz, már a repülőjegyet is megvettük. Mindennap beszélünk Face­Time-on, van, hogy órákig. Ilyenkor bármi miatt képes vagyok aggódni, és ezt el is mondom neki. Mindent szóvá teszek, amit észreveszek, reagálok arra, amit Blanka elmond. Megkérdeztem tőle, hogy mennyire gyakoriak a rosszullétek, volt-e hányingere, és amikor azt válaszolta, hogy nem, akkor a fejére olvastam, hogy de, ilyenkor ez a normális. Ha nagyobb a pocakja, azt teszem szóvá, mire ő: »De anya, most ettem! Milyennek kellene lennie?« Ha kisebbnek látom, azonnal megkérdezem: »Jól van a kicsi? Ott van még a pocakodban?« Szóval, tényleg paramama vagyok!