Galla Miklós neve évtizedek óta egyet jelent az abszurd humorral, a L’art pour l’art Társulattal és a felejthetetlen poénokkal, ám a felszín alatt komoly sebeket hordoz. A művész gyermekkora távolról sem volt felhőtlen, korábban már lapunk beszámolt édesapja betegségéről, de most egy még sötétebb árnyék vetült a mindennapjaira. Rég elfeledett könyvében tiszta vizet öntött a pohárba, és elmesélte azt a felfoghatatlan pillanatot, amikor kis híján szemtanúja lett édesanyja végzetes döntésének. Ez a megrázó vallomás rávilágít arra, miért is vált olyanná a művész lelkivilága, amilyennek ma ismerjük.

A tragédia egy teljesen átlagosnak induló napon vette kezdetét, amikor a külföldön élő család lakásban uralkodó feszült csend már sejtette a bajt. A fiatal Miklós azonnal érezte, hogy valami nem stimmel. Az apa tehetetlensége és az anya szobájából kiszűrődő gyanús nyugalom baljós előjele volt a következő órák eseményeinek. A művész így emlékszik vissza arra a dermesztő délelőttre, amikor megállt az idő a család számára:
Szokatlan módon anyukám nem jött elő az emeleti hálószobájából. Elmúlt tíz óra, tizenegy óra, még mindig semmi. Néma csönd. Ez már gyanús lett. Apukám megpróbálta keltegetni, sikertelenül.
A hirtelen jött csendet hamarosan pánik és a kétségbeesett kapkodás váltotta fel. Az édesapa rémülete ragadós volt, a kisfiú pedig csak állt a tehetetlenség küszöbén, várva a csodát vagy a legrosszabbat.
A helyzet drámaiságát fokozta, hogy a technikai nehézségek miatt az azonnali segítségnyújtás szinte lehetetlennek tűnt. A kis Miklós egyedül maradt a halál árnyékában lebegő édesanyjával, miközben minden eszközt bevetett, hogy visszahozza őt az eszméletlenségből. A kisfiú kétségbeesett próbálkozása, hogy zajjal ébressze fel anyját, az egyik legmegrázóbb emléke:
Rájöttünk, hogy öngyilkossági szándékkal bevett egy csomó altatót. Telefon nem volt, így apukám elszaladt egy, a közelben lakó magyar házaspárhoz, amelynek a hölgy tagja orvos volt. Egyedül maradtam a lélegző, de eszméletlen anyukámmal. Tudni kell, hogy ő minden zajra nagyon érzékeny volt. A kazettás magnót maximumra felhangosítottam és oda vittem az ágya mellé. Erre sem ébredt fel. Megtaláltam az apukámnak írott búcsúlevelét és el is olvastam.
A gyermeki lélek számára felfoghatatlan teher volt végigolvasni azokat a sorokat, amelyeket az anyja utolsó üzenetnek szánt. A dübörgő zene és a némaság közötti kontraszt örökre beleégett a művész emlékezetébe, miközben a segítségre várt.

A búcsúlevél tartalma csak még fájdalmasabbá tette az amúgy is kritikus pillanatot, hiszen súlyos szemrehányásokat tartalmazott. A családi dinamika romokban hevert, és a kisfiúnak olyan felnőtt problémákkal kellett szembesülnie, amelyekre senki sem készíthette fel. Szerencsére az orvosi segítség végül megérkezett, és a dráma a kórház falai között folytatódott, ahol végül kiderült a tett valódi, fizikai háttere is:
Vádak tömegével illette apámat. Időközben megjötttek apukámék, levitték anyukámat. Aztán már a legközelebbi emlékem az, hogy anyukám ébren van, és a kórházi ágya szélén ülök. Az öngyilkossági kísérlet hatására apukám hazaengedte anyukámat, és itthon operálták meg. Kiderült, hogy egy jóindulatú daganat volt a méhében.
A fizikai betegség és a lelki összeomlás összefonódása végül egyfajta furcsa megoldást hozott a család életébe, bár a sebek sosem gyógyultak be teljesen. Galla Miklós őszinte vallomása emlékeztet minket arra, hogy a legfényesebb csillagok mögött is gyakran sötét éjszakák rejtőznek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.