Egy nagy szerelem, egy eljegyzés, egy nagy szánkóbaleset: Rózsa György téli emlékei

Nem igazán vagyok egy jegesmedve-típus. A csúszásveszély miatt ilyenkor bizony rövidülnek a napi sétáim a Várban, a Városligetben és a Margitszigeten, azaz a kedvenc csavargó-helyeimen. Ám a Műjégpályán vidáman korcsolyázó fiatalokat, a Normafánál szánkázó-sikoltozó gyerekeket, a Lizsében hóembert építő vagy hógolyózó srácokat hosszú percekig tudom bámulni irigykedve, elmerengve saját boldog gyerekkorom emlékein.

Az osztályunkból szinte mindenki jól korizott, hárman még serdülő válogatottak is voltak. Minden nap már nyitás előtt ott toporogtunk a Műjég bejárata előtt, aztán kori föl, és jöhetett az úgynevezett ’amerikai fogócskázás’, a kígyózás, a tiltott csillagszórózás - és a csajozás! Micsoda kéz a kézben, szerelmetes körözések voltak… gyakorta váltott, életre szóló partnerekkel!

No, meg különlegesen csinos lengyel lányok! Mást ne mondjak, ott tartottuk az első eljegyzésemet! Alicját a Bölcsészkaron ismertem meg, cserfes, örökvidám és igencsak csinos lány volt. Magyar szakra járt, kitűnően beszélt magyarul. A kedvéért én is beiratkoztam egy intenzív lengyel nyelvtanfolyamra - meg, hogy tudjak beszélgetni a követségen dolgozó szüleivel is.

De hát, hol van már a tavalyi hó? Pedig milyen nagyokat szánkóztunk a Gubalówkán! Egyszer majdnem szétzúztuk magunkat! Szélsebesen csúsztunk lefelé a havas lejtőn, és a nagy vihorászásban és szerelemben nem vettük észre a közeledő fenyőerdőt. Bevágtattunk a fák közé. Kétségbeesésemben erősen belevágtam a sarkamat a talajba, a szánkónk kifarolt, így ugyan nekicsapódtunk az egyik fának, de nagy szerencsénkre megúsztuk kék-zöld zúzódásokkal.

Évával, a feleségemmel, Csillával, a kislányunkkal és Sanyi öcsémékkel a vastagon befagyott tavon korcsolyáztunk nádascsomók között bujkálva, egyre jobban kipiruló arccal. Aztán elfáradva átkocsikáztunk Seregélyesre, az akkor még szállodaként működő kastélyba, és egy pazar, vadételekből álló ebéd közben kipihentük magunkat, hogy a kastély romantikus parkjában önfeledt hócsatát vívjunk a bokrok és nagy fák között.

Most négyen voltunk meghitt szeretetben. Lányomék nagyon finom vacsorát készítettek, égtek a karácsonyfa meleg fényei, az egész ürömi házukat csodaszépen feldíszítették kívül-belül. Azután nekünk, többieknek föl kellett menni az emeletre, csak Csilla maradhatott a földszinten. Megjött a Jézuska, megszólalt a kiscsengő. Csodálatunkra a nappaliban a karácsonyfa alatt tengernyi ajándék várt minket - főleg Ádámkát. Nesze neked ünnepi csomagolás! Az unokám mohón tépte le a díszes papírokat, és mutogatta meg nekünk, mi mindent hozott a Jézuska! Én meg csak néztem, és mintha egy hópehely hullott volna a szemembe...

Ám most már folytatnom kell új könyvem írását. A tervezett címe talán sokat elárul: TÉVÉ! TÉVÉ! - Egy álom bűvöletében. Legyen egyelőre elég annyi a tartalmáról, hogy egy kisfiú nagyapja vesz egy tévékészüléket a nagy pesti bérházban elsőként. A ’csodadoboz’ annyira elvarázsolja a kisfiút, hogy 10 évesen elhatározza: ő mindenképpen szerepelni fog a ’varázsmasinában.’ Akkoriban a gyerekek nem erről álmodoztak igazán, és még kevesebben akadtak, akik meg is valósították ezt az álmot.