Kiborult a popikon: Kozso Instagramon robbantott, forr a levegő a sláger körül

botrány
PUBLIKÁLÁS: 2026. január 16. 20:00
Újabb zenés botrány rázta meg a hazai popvilágot, miután egy ikonikus sláger feldolgozása váratlanul indulatokat szabadított el. Kozso nyilvánosan fakadt ki, és olyan vádakat fogalmazott meg, amelyek azonnal felkavarták az állóvizet.

A történet első pillantásra egy szokványos remixnek indult, de néhány Instagram-poszt elég volt ahhoz, hogy botrányszagú üggyé dagadjon. A múlt hét végén Kozso szavai szó szerint felrobbantották a netet, és most DJ Dominique is megszólalt a Borsnak.

Kozso komolyan sérelmezi, hogy kihagyták DJ Dominique feldolgozásából.
Kozso és Dj Dominique próbálták rendezni a kialakult helyzetet (Fotó: Kunos Attila)

Kozso botránya a kezdetektől

A Kozso által robbantott botrány gyökere egy év elején megjelent dal, a "Hello", amely DJ Dominique és a Shyguys nevéhez fűződik. A probléma forrása az énekes-producer ikonikus szerzeményének feldolgozása, ami kapcsán nem is titkolta felháborodását: úgy érzi, alkotóként teljesen semmibe vették. Állítása szerint sem előzetes egyeztetés, sem engedélykérés nem történt, sőt, még a klipforgatásra sem hívták meg, pedig a dal zenéje, szövege és az eredeti koreográfia is az ő szellemi és anyagi befektetésének eredménye. Kozso hangsúlyozta: nem az átdolgozás ténye fáj, hanem az emberi gesztus hiánya – egy telefon, egy meghívás, vagy legalább egy megemlítés. A kiakadás különösen személyes hangvételű volt, hiszen Kozso felidézte: pályája során rengeteg pénzt, energiát és munkát fektetett előadók és formációk felépítésébe, akik később gyakran elfordultak tőle. Szerinte ez az ügy nemcsak szerzői jogi kérdés, hanem a tisztesség minimumáról is szól.
A vádakra eddig egyedül DJ Dominique, azaz Várkonyi Attila reagált a Bors megkeresése után, és igyekezett higgadtan és korrekten tisztázni a helyzetet. 

Hétfőn ebédeltem együtt Kozsóval és elmondtam őszintén, hogy ez az én remixem. Karácsony előtt beszéltem már vele telefonon, hogy szeretnék vele találkozni ez ügyben, de sajnos lebetegedett a kislányom, ezért tolódott a találkozó. S közben Kozso kiírta magából a fájdalmait, gondolatait az Instagramra. De kiadás előtt mindenképpen tervben volt, hogy beszélek Kozsóval, hiszen még nincs kiadva a dal, a klip jött le, mint újévi köszöntő – és itt robbant a bomba. Én egyébként úgy érzem, hogy Kozso nem akart belém állni

 – jegyezte meg a DJ Dominique 2026 év elejére tervezett feldolgozásáról.

Azt akarom, hogy a Shyguys-szal egymásra se haragudjanak”

Dominique azt is elárulta, hogy egyeztetett a Magneoton Kiadó tulajdonosával, Joós Pistivel, és jó esély van rá, hogy végül az a kiadó adja ki a dalt, amely annak idején az eredetit is. Hétfőn pedig már személyesen is leültek ebédelni Kozsóval, ahol részletesen átbeszélték a történteket.Én békességet akarok, eltelt harminc év, legyen munka, fellépés, ne a harag vezessen senkit – fogalmazott, hozzátéve: szerinte felé rendezett a viszony, és Kozso eredeti kiakadásában őt meg sem nevezte. A beszélgetés baráti hangvételű volt a két ikon között.

Mondtam neki, hogy akkora szerző, előadó vagy Kozso, hogy foglalkozz a saját dolgaiddal inkább, fókuszálj arra, nem kell másokkal foglalkozni vagy irigykedni, hiszen a sas nem kapdos legyeket. Mondtam neki, hogy jó is vagy a mai napig, a Kozso zenék még mindig tarolnak. Én úgy gondolom, hogy felém rendezett a viszonya, engem az eredeti kiakadásába, posztjában sem említett meg. Én azt akarom, hogy a Shyguys-szal egymásra se haragudjanak, eltelt 30 év, barátkozzunk, legyen munkája mindenkinek, sikerek és fellépés, fókuszáljunk arra. Ne a harag vezessen senkit.

Bár a felek között látszólag történt közeledés, a botrány hullámai még messze nem csitultak el. Dominique és Kozso kapcsolata talán nem romlott meg, de a nyilvános vihar nyomai még ott fodrozódnak a felszínen – és egyelőre kérdés, mikor ül el teljesen a zaj a sláger körül.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.