Horváth Tomi és felesége, Péterfi Andi számára január 19-e az év egyik legfontosabb napja. 2017-ben ezen a napon, egy titkos, óceánparti ceremónián fogadtak örök hűséget egymásnak, és akkor megfogadták, hogy minden évben kettesben, csak egymásra figyelve, a világtól elvonulva ünneplik meg a szerelmüket. Idén azonban egy váratlan tragédia majdnem mindent tönkretett.

Horváth Tomi posztjából derült ki, hogy minden le volt szervezve az utazással kapcsolatban, amikor kiderült, hogy imádott kutyájukat, Gokut azonnal műteni kell. A hír sokkolta a házaspárt, és az első gondolatuk az volt, hogy azonnal lemondják a várva várt utazást.
Borult minden... először a lemondás jött szóba
– emlékezett vissza Tomi a nehéz pillanatokra. A reményt egy Micimackó-idézet és a kiskutya elképesztő életereje adta vissza. „Hepe után mindig hupa következik, és hupa után mindig hepe jön, és még sohasem fordult elő a világon, hogy hepe után hepe, és hupa után hupa következett volna” – írta a posztjában Tomi a sokat mondó idézetet.
Goku a műtét után brutális sebességgel kezdett regenerálódni, mintha ő maga is azt akarta volna, hogy gazdái eljussanak a megérdemelt pihenésre.
Horváth Tomi és Péterfi Andi háláját fejezte ki az utazási irodának is, akik rugalmasságukkal segítettek átütemezni a repülőjegyet és a szállást, így végül – ha pár nap csúszással is – de el tudtak indulni az álomnyaralásra, megünnepelni a kilencedik házassági évfordulójukat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.