Ádám Attila a Megasztár történetének emlékezetes karaktere. A borsodi fiatal a tehetségkutató 2. helyezettje lett, egyben az év férfi hangja is. Mint ilyen, felkapott előadó lett, sok megkeresést kap és közös dalok is készülni fognak. Közben pedig érettségire készül, mindenképp szeretné megszerezni a fontos papírt!

Ádám Attila a Bors megkeresésére őszintén beszélt arról, hogyan alakult az élete a műsor óta.
Megmondom őszintén, mostanság kimaradtam az iskolából, mert beteg voltam, de azért nem hanyagolom el a tanulást
– ismerte el a 17 éves balajti fiú.
„Az érettségiig még van két évem, mert most lesz két éve, hogy ide járok” – számolta ki Ádám Attila, aki általános iskolába ugyan a szülőfalujába, Balajtra járt, de azóta középiskolába Kazincbarcikára utazik fel naponta. Azt is elárulta, a Megasztáros szereplése miatt nem halaszt évet. És hogy mi lesz belőle, ha nagy lesz?
„Rendőr szeretnék lenni, az egy szép szakma, ami tetszik nekem” – árulta el korábban a lapunknak.

Bár a Megasztár zsűrije megosztóan nyilatkozott hétről hétre Ádám Attila dalairól – különösen Curtis és Tóth Gabi volt szigorú vele –, de a saját közege sztárként ünnepelte őt, miután a Megasztár 2025 döntője után visszatért a falujába és az iskolai közegbe.
Amikor a Megasztár döntője után a suliba visszamentem, teljesen szétszedtek! Persze jó értelemben. Örültek nagyon a sikeremnek, a baráti köreim, a tanárok, a felkészítők…
– sorolta.
Herceg Erika mentoráltja az iskolát tehát folytatja, közben pedig telik a koncertnaptár is, nemrég látványos plakáton hirdette magát, elárulva, nemcsak falunapokat és klubkoncerteket vállal, hanem céges bulikra, magánrendezvényekre – akár szülinapokra - is szívesen elmegy adni a talpalávalót.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.