Mi köti össze a show-bizniszt és a sebesség iránti szenvedélyt? A válasz: VV Szandika, azaz Lőrincz Alexandra, aki több éves hallgatás után a Borsnak őszintén mesélt arról, hogy éli most az életét, illetve arra is kitért, miként vált a motorozás a legnagyobb szenvedélyévé. Az egykori tévés celeb, akit a legtöbben a ValóVilág 4. évadából ismerhetnek, ma már nemcsak utasként ül a motoron, hanem igazi vezetőként éli át a száguldás adta szabadságot. Mindennapjait a kétkerekűek világa határozza meg – elmondása szerint ez a szenvedély változtatta meg teljesen az életét.
,,A motorozás mindig is része volt az életemnek, de korábban csak mint utas voltam jelen"– nyilatkozta a Borsnak Lőrincz Alexandra fodrász. Most viszont láthatóan teljesen átvette az irányítást és vezetőként élvezi a sebesség és a szabadság érzését. „A motorozás egyedivé tesz” – vallja, és ezt nem csak ő maga érzi így, hanem a környezetéből érkező visszajelzések is ezt bizonyítják.
„Civilben sokakat meglep, amikor egy szőke, szilikonos lányt látnak motoros felszerelésben, bukósisakkal. Döbbenet, civilben megvetnek, lenéznek. Bezzeg motoros cuccban csodálnak, és látszik az értetlenség. Szilikon, szőke haj, bukósisak, motoros ruha. Mi a f*sz? Hogy, hogy nem egy szalonból jössz épp ki vagy koktélozgatsz a barátnőddel?” – idézte a rá érkező reakciókat a még mindig szabadszájú Szandi.
Szandika bevallja, hogy a motorsport nem játék:
Egy életellenes hadművelet! De ha ad, akkor mindent ad, ha elvesz, akkor mindent elvesz: a lábadat, a karodat, az életedet.
„Ennek ellenére minden pillanatot és kockázatot megér az élmény: a svájci Alpokban a tiszta hegyi vízből kortyolva, vagy egy vízesés mellett megpihenve nézni a naplementét – ez nem csak kaland, hanem maga az élet” – vallja a Való Világ egykori celebkirálynője.
Szandika trükkök elsajátításával is büszkén mutatja, hogy a motorozásban már nemcsak utas, hanem igazi „vad motoros”. Persze balesetekből is akad bőven:
A mások számára szokatlan élmények nekem minden naposak... Volt már karambolom, amikor a motorom szalagkorlátnak csapódott, én pedig egy autó alá kerültem, de szerencsére olcsón megúsztam. Külföldön is estem már el, de mindig felálltam
– árulta el VV Szandika.
Szandika hangsúlyozza: „A motoros bukások nem bénaságból adódnak, hanem a folyamatos fejlődés részei. Nem vagyok béna, csak tanulok. Ha az ember a komfortzónájában marad, nem történhet csoda. A célom az, hogy egyre jobb legyek, mindig jobb és jobb” – magyarázza. Párja, aki korábban versenyzett is, sokat tanított neki a motorsport szellemiségéről.
Alexandra egyébként nem törekszik versenyzői karrierre, szerinte „ahhoz ötször újra kéne születni.” A motorozáshoz azonban kell a spiritusz és a tűz, amiből neki van bőven!
Szandika szerint a motorozás nem pótolja az emberi kapcsolatokat, de párja mellett is mindennapos motivációt ad neki.
Sok sz*rból segített már ki, ha senki nem lenne mellettem, a motorozásra mindig támaszkodhatnék
– mondja őszintén.
Ez a szenvedély tehát számára nem csak adrenalint, hanem egyfajta lelki töltetet is ad. Nap mint nap segít túllépni a nehézségeken és erőt ad az újabb és újabb kihívásokhoz.
VV Szandika motorozás mellett ma így él: szilikon száj, szőke haj, motoros szerkó és egy vadítóan menő motor. Tudja, hogy „menőbb az, aki éli az álmait, mint aki nem.” És ez a fajta menőség nem csak a motorosközegben van jelen.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.