Curtis és Radics Gigi újra együtt a Háborúellenes Gyűlésen: „A dalban benne van, mennyit veszíthetnénk egy háborúval…”

radics gigi
PUBLIKÁLÁS: 2025. november 15. 11:54 / FRISSÍTÉS: 2025. november 15. 13:09
Az énekesnő és a rapper három héttel ezelőtt felrobbantották az internetet a Szabadság vándorai című feldolgozásukkal. Már az október 23-ai állami ünnepség után sejteni lehetett, hogy a közös munkának lesz folytatása. Az idő pedig elérkezett. Radics Gigi és Curtis szombaton egy újabb feldolgozással léptek színpadra Győrben, ahol a háború ellen álltak ki ismét - közösen.

Ma, szombaton, vagyis november 15-én Győrben gyűlnek össze azon honfitársaink, akik nemet mondanak a háborúra. A Háborúellenes Gyűlésen beszédet mond Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor, felszólal a külgazdasági és külügyminiszterünk, Szijjártó Péter, de azok, akik a békés többséggel tartanak majd, találkozhatnak többek között Szabó ZsófivalGörbicz AnitávalNemcsák Károllyal, Nacsa Olivérrel és Rákay Philippel is. A Háborúellenes Gyűlésen ugyanakkor egy újabb zenei újdonság is várja majd a résztvevőket, hiszen az október 23-ai állami ünnepség után most újra közös produkcióval lépett színpadra Radics Gigi és Curtis. Az énekesnő és a rapper a Szeretni valakit valamiért című érzelmes slágert dolgozták föl, hogy ezzel is demonstrálják kiállásukat a béke mellett.

Curtis és Radics Gigi szombaton mutatták be az újabb közös feldolgozásukat, a Szeretni valakit valamiért című dalt (Fotó: Mediaworks archív)

Curtis a Szabadság vándorai hatalmas sikeréről: „Átment az üzenet...”

Curtissel a rendezvény előtt beszélgettünk: „Radics Gigivel színpadra állni egy különleges élmény , nagyon megtisztelő számomra. Az első dalunk olyan sikeres lett, hogy egyszerűen vitt minket tovább a lendület. Inspiráltuk egymást, és közös gondolkodásra késztetett. Bevallom, magam sem hittem volna, hogy az október 23-ai ünnepség ekkora siker lesz, de nagyon boldog vagyok.” 

Pár nap alatt több milliós nézettsége lett a Szabadság vándorai feldolgozásnak, ami úgy gondolom, annak köszönhető, hogy igényesen nyúltunk hozzá és át is ment az üzenet, amit szerettünk volna vele közvetíteni

 – kezdte a Borsnak a rapper, aki azt is elárulta, melyik legendás dalt választották az újabb közös produkciójukhoz.

Radics Gigi, gyerekkórus, Háborúellenes Gyűlés
Gyerekkórus gyűrűjében énekelt Radics Gigi és Curtis - Fotó: Mediaworks

Békében és biztonságban élhetünk...”

„A Szeretni valakit valamiért című gigasláger átdolgozását választottuk, azt fogjuk előadni . Most egy kicsit más nézőpontból közelítettem a dalhoz, mint a Demjén-sláger esetében. Tőlünk nem is olyan messze, a szomszédunkban háború zajlik , és az az üzenet, hogy mi milyen jó helyen is vagyunk , békében és biztonságban élhetünk. A dalban benne van az , hogy mit is veszíthetnénk egy háborúval…” - mondta Curtis, aki azt is megsúgta, hogy gyakorlatilag közös próba nélkül adják majd elő élőben az új köntösbe öltöztetett dalt. 

@borsonline

Curtis és Radics Gigi újra énekeltek! Curtisék gyermekkórussal együtt énekeltek! Elképesztő nagyot énekeltek! A Republic dalát énekelték el! #republic #radicsgigi #háborúellenesgyűlés #curtis

♬ eredeti hang – Bors - Bors

Be kell valljam, hogy nem igazán próbáltunk Gigivel, elég jól működünk együtt, úgyhogy nem is volt rá szükség.

„De természetesen felkészülten érkeztünk Győrbe, az viszont tény, hogy még csak nem is együtt vettük fel a dalt. Ő az egyik, én a másik stúdióban, így volt egyszerűbb, mert nem kellett időpontot egyeztetni , ami mindenkinek jó. Ezer éve ismerjük már egymást, ráadásul Radics Gigi Magyarország egyik legjobb énekesnője. Ezek után nem is kérdés, hogy milyen lett az új feldolgozás?!” - tette fel a kérdést Curtis, melyre meg is kaptuk a választ, hiszen a Háborúellenes Gyűlésen a Bors is a helyszínen követi az eseményeket.

Óriási siker volt Radics Gigi és Curtis előadása a győri Háborúellenes Gyűlésen - Fotó:  Mediaworks

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.