Bárdosi Sándor szerint ma Magyarországon olyan biztonság és kiszámíthatóság van, ami nemcsak a mindennapokat, hanem a családalapítást és a gyereknevelést is megkönnyíti. Az olimpiai ezüstérmes, junior világ- és Európa-bajnok birkózó lapunknak arról beszélt, hogy saját tapasztalatai alapján itthon jó élni, családot alapítani, és olyan környezetben felnőni, ahol a rend és a stabilitás nem üres fogalmak. Úgy látja, ez az egyik legnagyobb érték, amit ma az ország kínálni tud, és amit érdemes megőrizni, sőt tovább erősíteni. Bárdosi a Bajtársak Digitális Polgári Kör tagjaként fontosnak tartja a közösségi gondolkodást és az értékek melletti kiállást.

„A biztonságot tekintve Magyarország szerintem az egyik legjobb hely a világon. Az ismerőseim, akik nem magyarok, szívesen jönnek ide mindig, nincs kupleráj, itt rend van” – fogalmazott határozottan a Borsnak. Szerinte ez nemcsak a felnőttek komfortérzetét határozza meg, hanem a fiatalok mindennapjait is:
A kamaszok nyugodtan jöhetnek-mehetnek az éjszakában, ahogy mi is, ez azért fontos szempont, jó lenne, hogyha ez maradna, sőt fokozódna
– tette hozzá a Szombathelyen megtartott Háborúellenes Gyűlés üzenetével egybecsengően, hangsúlyozva, hogy a biztonság hosszú távon az egész társadalom alapja.

A sportoló a kormány családokat érintő jóléti intézkedéseiről is beszélt, amelyeket saját életében is érezhető segítségként él meg:
A feleségem SZJA-mentes, ami óriási segítség számunkra. Minden intézkedés jó, ami a családok életét segíti. Az efféle kedvezmények azért vannak, hogy alapíts családot, komolyodj meg és legyen gyereked
– árulta el. Bárdosi szerint ezek a lépések valódi ösztönzést jelentenek, és megkönnyítik a felelős döntéseket. Úgy látja, Magyarországon adottak a feltételek ahhoz, hogy valaki biztonságban, tervezhető módon neveljen gyereket. Kiemelte, hogy az élet egyébként is családosan szép igazán.
„Ezek a jó, előremutató, őszinte, stabil értékek, és mi minden segítséget igénybe veszünk a gyerekek vonatkozólag, az otthonunkat is így teremtettünk” – mondta, utalva az otthonteremtési kedvezményre, a CSOKRA és más támogatásokra. Bárdosi Sándor mindenkit arra buzdít, hogy a rendelkezésre álló kedvezményeket használva tudatosan, felelősen építse a jövőjét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.