Ázsia Expressz: Curtis és a Bódi tesók is megszólaltak a balhéról

vastag csaba
PUBLIKÁLÁS: 2025. szeptember 12. 20:15 / FRISSÍTÉS: 2025. szeptember 12. 20:50
Elstartolt a TV2 kalandreality-jének második hajszája, amit a játék történetének legnyakatekertebb és legnagyobb vitája előzött meg. Miközben a három páros a bennmaradásért küzdött, a Bors mikrofonvégre kapta a Bódi tesókat és Curtist is, hiszen mindkét páros belekeveredett a Vastag Csaba botrányként is aposztrofálható szituációba. Ezt gondolják az Ázsia Expressz játékosai.

A rapper ráadásul úgy lett részese a parázs vitának, hogy Judie-val együtt átaludták az éjszakai szervezkedést, melynek során Vastag Csaba megpróbálta rávenni a Bódi tesókat, hogy változtassák meg a már borítékba zárt szavazatukat. Megyer és Hunor ennek ellenére is megemlítették Curtist is, hiszen állításuk szerint az énekes úgy hivatkozott a rapperre, mint aki beavatottja a háttéralkunak, mely szerint megszórják szavazatokkal az ikreket, ha ők nemet mondanak a szabályszegésre való felbujtásra. A hajsza tehát elindult és a szavazás végeredménye értelmében éppen Vastag Csaba és Domján Evelin lett a harmadik páros, akikre nehéz órák vártak a Maljziai fővárosban. Amíg pedig az Ázsia Expressz második hajszájának befutójára vártunk, megkérdeztük Curtist, Megyert és Hunort is a történtekről.

Ázsia Expressz botrány Bódi tesók Vastag Csaba Mészáros Árpád Zsolt Curtis TV2
Az Ázsia Expressz 2025 második hajszája előtt kitört a balhé (Fotó:  TV2)

Curtis őszintén meglepődött az Ázsia Expressz második hajszája előtt kirobbant balhén

A rapper őszinte meglepettséggel konstatálta a percekkel korábban lezajlott balhét. „Mi azért is voltunk csendben, mert értetlenül álltunk a történtek előtt. Elsőként léptünk le a tanácskozásról. Beírtuk Ungiékat és hogy aztán ki hova megy, vagy mit csinál… Mi lefeküdtünk aludni. Persze játékon kívül azért beszélget az ember és én nem tudom, hogy köztük mi hangzott el” - kezdte a Borsnak Curtis.

Egy biztos, ami lelkiismeretünk tiszta. És hát tudjuk, hogy a nevet, amit a borítékba beteszünk, nem lehet megváltoztatni. 

- magyarázta a rapper. „Ha kitalálod, megfejted és leírod, akkor az úgy van! Én a Csabiékat várom vissza a hajszáról, már csak azért is, mert kíváncsi vagyok, hogy tényleg ezt mondták-e. Mert ha igen, akkor minket is sz.r helyzetbe hoztak…” - fejtette ki lapunknak az Ázsia Expressz második hajszájának indulása után Curtis.

Ázsia Expressz botrány Bódi tesók Vastag Csaba Mészáros Árpád Zsolt Curtis TV2
Az Ázsia expressz szereplők közül Bódi Megyer és Bódi Hunor nem tartották magukban markáns véleményüket a botránnyal kapcsolatban (Fotó: TV2)

Nem volt korrekt, hiszen mindenkinek mást hazudtak”

A Bódi tesók feszülten álltak a Bors kamerája elé, ami érthető is, hiszen pár pillanattal korábban komoly össztűz zúdult rájuk a szavazáson, ahol kiborították a bilit. „Úgy történt, ahogy elmondtuk. Nem volt korrekt, hiszen mindenkinek mást hazudtak, majd kiállnak ország-világ elé és elmondják, hogy az őszinteség meg az őszinteség, meg ez, meg az…” - kezdte a Bors kamerájának Hunor, akitől testvére vette át a szót. „Végül pedig minket hoznak ki negatív szereplőként, miközben a „lódobogást” eleve nem mi hoztuk föl. Nóri többször is kérdezgette, hogy tud-e erről valaki valamit. Szerintem a műsor sem ment volna tovább addig, amíg valaki ezt nem mondja el. Mi voltunk ennek a főszereplői…” - magyarázta még a történtek hatása alatt Megyer. Az ikrek ugyanakkor továbbra is fenntartották korábbi véleményüket, miszerint, bizonyos értelemben fenyegetve érezték magukat az előző éjjel.

Ázsia Expressz botrány Bódi tesók Vastag Csaba Mészáros Árpád Zsolt Curtis TV2
Curtis is úgy látja, van mit megbeszélniük Vastag Csabáékkal a hajsza után (Fotó: TV2)

A Bódi tesók megharagudtak Németh Kristófra és MÁZS-ra is

Nem tudom, hogy a nézők mit tettek volna a helyünkben, ha valaki odalép hozzájuk és megfenyegeti őket. Jó, értsük ezt a fenyegetést idézőjelesen, hiszen nem arról szolt a dolog, hogy szétverne, vagy valami” - mondta Hunor.

De azt fenyegetésnek éltem meg, hogy ha nem másítom meg a szavamat, akkor a Curtis ránk fog szavazni, a Csabáék és a MÁZSék is ránk szavaznak és ha három-hármas arány lesz, akkor Curtis minket fog kiküldeni”

- szögezte le Hunor, aki nem titkolta azt sem, hogy megorrolt a Németh Kristóf-Mészáros Árpád Zsolt duóra is, miután MÁZS a szavazás közben kifejtette, szerinte nem volt korrekt, hogy elmondták az igazat, amivel leleplezték Vastag Csaba játékszabályba ütköző tervét. „Kimondom, ahogy van! A Kristóf és a MÁZS is álszentek. Nekünk októberben meghalt az édesapánk, öngyilkos lett. Nem kértük, hogy játszanak apaszerepet, nem kértük, hogy adjanak nekünk tanácsot, hogy nekünk hogy kellene viselkednünk. Már az is zavarta őket, hogy elmondtuk, mi nyerni akarunk. Szerintük ez nagyképű. Ott voltunk egy jokerrel, döntenünk kellett” – utalt Megyer az egy nappal korábbi szituációra, ami miatt Mészáros Árpád Zsolt neheztelt rájuk. A színész a vita hevében felidézte, hogy az ikrek nekik adták a talicskás nehezítést és első kőrben azt is kikötötték, hogy neki kell tolnia Németh Kristófot. Megyer és Hunor ezt az elhamarkodottan meghozott döntésüket egyébként abban a pillanatban visszavonták, hogy megtudták, MÁZS térde sérült. A színész ennek ellenére is haragudott rájuk és ezt rájuk is olvasta a szavazáskor. Hogy mi lesz az Ázsia Expressz második hajszájának végkimenetele és hogyan hat a parázs vita a Vastag Csabáék teljesítményére, az kiderül hamarosan a TV2 képernyőjén, hiszen a hajsza már elkezdődött.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.