Akik követik az Egy ritmusban Ábel Anitával című műsort a Palikék világa YouTube-csatornán, azok tudják, hogy a színésznő mindig érdekes, főként nőket érintő témákat feszeget vendégeivel. A műsor most roadshow-ra indult és közönség előtt forgatják az epizódokat. A legfrissebb rész témája a barátság. Ábel Anita ennek kapcsán mesélte el, hogyan viselte, amikor a legjobb barátnője elárulta neki, hogy a srác, akit szeret, megcsalja. Farkasházi Réka pedig egy targédiáról vallott.
„Velem történt ilyen. Nekem mondák el és örülök, hogy elmondta a legjobb barátnőm. Először nagyon haragudtam, de aztán lecsillapodtam.”
Nagyon fiatal voltam még és ő egyszerűen nem bírta nézni, ahogyan szenvedek.
„Valahogy éreztem én is, hogy többen vagyunk ebben a kis csapatban, de nyilván nem akartam látni, amit látnom kellett volna. Ő pedig leültetett és elmondta…” – mesélte a színésznő, aki évekkel később tudta csak tisztázni barátnőjével a helyzetet. „Nagyon érdekes, hogy évekkel később beszéltük ezt meg. Megittunk egy valamit, vagyis kettőt-hármat és megkérdezte, hogy haragszom-e rá ezért. Én pedig elmondtam, hogy nagyon hálás vagyok neki, mert a lehető legjobb döntést hozta” – tette hozzá Ábel Anita.
A beszélgetés egy másik pontján Farkasházi Réka mesélt egy alig néhány nappal korábban történt drámai találkozásáról egy gimnáziumi iskolatársával. „Tegnapelőtt történt meg velem Siófokon egy koncerten… Harminc éve nem találkoztam a lánnyal, akivel együtt jártunk gimnáziumba. Nem is voltunk osztálytársak, de a kórusban egymás mellett ültünk.”
Mindkettőnknek ugyanaz a fiú volt az első szerelme. Én voltam először és aztán az Áginak lett a barátja.
„Akkoriban ez nagyon fájt is nekem” – kezdte Farkasházi Réka, majd a mondandója drámai fordulatot vett, amitől egy pillanatra megfagyott a levegő. „Tavaly meghalt az első szerelmünk…” – mondta ki a színésznő, majd visszatért a néhány nappal korábbi találkozás felidézéséhez. „Megláttam őt a színpadról. Hozta a gyerekét és láttam, hogy ömlik a könny a szeméből. Én nem tudtam énekelni, mert annyira fuldokolva elkezdtem sírni. Egymás nyakába borultunk úgy, hogy harminc éve nem találkoztunk” – mesélte a színésznő Farkasházi Réka.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.