
Április 8-án Széchényi István halálának évfordulóján, a legnagyobb magyarra emlékezünk. Széchényi és a reformkor többi hőse nélkül, ma nem ugyanaz lenne Magyarország. Emlékszel még kiknek köszönhetjük a számtalan kulturális, gazdasági és szociális újítást? Történelmi kvízünk segítségével most letesztelheted!

Ma 166 éve hunyt el Széchenyi István. Az ő munkássága nélkül egészen másképp nézne ki ma Magyarország. Nevéhez fűződik többek között a Magyar Tudományos Akadémia alapítása, a Lánchíd ügye, a közlekedés és a gazdaság modernizálása, de még a sportélet fellendítése is. Nem véletlen, hogy már kortársai is kivételes államférfiként tekintettek rá, és Kossuth Lajostól megkapta a legnagyobb magyar címet.
De a reformkor Széchenyi mellett, sok más szereplőnek köszönhetően vált a magyar történelem egyik aranykorává. Olyan kiemelkedő személyiségek dolgoztak a változásért, mint Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Wesselényi Miklós vagy Batthyány Lajos. Ekkor indult el az a modernizációs hullám, amely közelebb hozta az országot Nyugat-Európához. Megszülettek a nemzeti kultúra alapművei, fejlődött a gazdaság, és egyre erősödött a polgári átalakulás igénye.
Te hányuk arcára emlékszel?
Politikusok, költők, tudósok, művészek – a reformkor legismertebb alakjainak képeit láthatod majd a történelmi kvízben. Kíváncsi vagy hányat ismersz fel közülük? Akkor töltsd ki a kvízt!

Úgy érzed kicsit megkopott már a tudásod? Kattints az alábbi videóra a reformkori gyorstalpalóért:




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.