
Az 1791. szeptember 21-én született Gróf Széchenyi István egyszerre volt katona, politikus, álmodozó és végrehajtó – egy igazi XIX. századi multitasking hős, akinek élete tele volt különleges eseményekkel, történetekkel, miközben minden cselekedete a haza érdekét szolgálta. Születésének évfordulóján a legnagyobb magyarra emlékezünk.
Ifjúkorában részt vett a napóleoni háborúkban, bejárta fél Európát, és közben felismerte, hogy Magyarország súlyosan lemaradt a modernizációban. Visszatérve Pest-Budára elhatározta, hogy a nyugati mintákat itthon is meghonosítja, legyen szó lóversenyről, kaszinóról vagy éppen az első állandó hídról a Duna felett.
Ő indítványozta a Magyar Tudományos Akadémia létrehozását, vagyonának jelentős részét nemes célokra ajánlotta fel, és egész életét a haza szolgálatának szentelte. Politikai riválisa, Kossuth Lajos a forradalmat sürgette, Széchenyi viszont a békés reformokban hitt. Kettejük vitája a reformkor igazi motorja lett – és ebből a szellemi versenyből született meg a modern Magyarország.
Ám a nagy álmok mögött ott állt egy érzékeny, sokszor önmagával is viaskodó ember, akinek sorsa tragikus véget ért Döblingben, de akinek öröksége máig meghatározó.
Sokan hiszik, hogy Széchenyi kaszinóalapítása a kártyajátékokhoz kötődik – pedig éppen az ellenkezője igaz. Ő a kaszinót a közbeszéd, a nemzeti ügyek és a művelt társalgás fórumának szánta. A pesti Nemzeti Kaszinóban politikusok, tudósok és művészek találkoztak, és gyakran itt dőltek el olyan ügyek, amelyek később a parlamentbe kerültek.
A kaszinóban ugyanakkor szigorú rend uralkodott. A szabályzat szerint tilos volt a politikai vitát személyeskedésig fajulni hagyni, és a tagdíjakból fényes estélyeket, koncerteket rendeztek. Széchenyi ezzel egy modern klubkultúrát honosított meg, amely addig ismeretlen volt Magyarországon.
Széchenyi Angliában látott először lóversenyt, és azonnal beleszeretett a sportba. Nemcsak pályát építtetett, de a magyar lótenyésztés ügyét is szívén viselte. A magyar arisztokraták először idegenkedtek a látszólag indokolatlanul „futkározó” lovaktól, de hamarosan ez lett a társasági élet egyik csúcspontja. A lóverseny nemcsak szórakozás volt: Széchenyi szerint a nemzet jellemét edzette, fegyelmet, kitartást és fair play-t tanított.
Naplóiból tudjuk, hogy Széchenyi elképesztő önfegyelemmel igyekezett irányítani saját életét. Pontosan vezette, mikor mennyit költött, mit olvasott, mennyit dolgozott – és mennyit tépelődött. Hajlamos volt a hirtelen haragra, amit viszont ugyanakkor szégyellt is, ezért rendszeresen gyakorolta magát az önuralomban.
Érdekesség: minden reggel hideg vízben fürdött, mert hitt a test és lélek edzésében. Szenvedélyesen szeretett sétálni a Duna partján, ahol órákig képes volt gondolkodni tervein. A kortársak szerint mindig kifogástalanul jelent meg: tudta, hogy a politikusnak a látszatra is adni kell.
Széchenyi szerelmi élete is sokatmondó. Fiatal korában számos kaland fűződött a nevéhez, de igazi társat Seilern Crescence grófnőben talált. Házasságuk mély érzelmi kötődésen alapult, Széchenyi leveleiben gyakran áradozott felesége szépségéről és erényéről. Ugyanakkor a politikai küzdelmek, a belső kételyek és idegösszeroppanásai miatt gyakran érezte úgy, hogy Crescence az egyetlen menedéke.
A Lánchíd, a Magyar Tudományos Akadémia, a lóversenyzés vagy éppen a dunai hajózás mind-mind Széchenyi nevéhez fűződik. De talán ennél is fontosabb a szemlélet, amelyet képviselt: Magyarország csak akkor boldogul, ha nyitott Európára, és ha képes önmagát fegyelmezni, megszervezni.
Széchenyi élete drámai végkifejlettel zárult a döblingi elmegyógyintézetben, de öröksége azóta is él: híd, ami múlt és jelen, álom és valóság között feszül. Nem véletlen, hogy a kortársak csak egyetlen szóval illették: a legnagyobb magyar.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.