70 felett a világ végén: Luk és Nico elképesztő kalandjai az Andokban

Egy tartalmas dél-amerikai utazás gondolata sokakban ébreszt vágyat, de kevesen vannak, akik az aktív és kalandos felfedezést idősebb korban is bevállalják. A legtöbben ilyenkor már a jól bevált, kényelmes úti célokat keresik, ám az igazán elszánt világjárókat a koruk egyáltalán nem gátolja meg a határok feszegetésében. Ők pontosan tudják, hogy a legszebb élményekért sokszor a komfortzónán túlra kell merészkedni.

• Kerékpárral a borúton: a házaspár Mendoza híres malbec ültetvényeit és gyümölcsöseit két keréken fedezte fel az autós túra előtt.
• Chilei kitérő: az Atacama-sivatagban napfelkeltekor feltörő gőzfelhők és fényszennyezéstől mentes, kristálytiszta csillagos égbolt várta őket.
• Szürreális vulkáni tájak: a Puna-régióban hatezer méteres óriásvulkán krátere, fehér kőlabirintus és flamingóktól hemzsegő magaslati tavak között jártak.

Ilyen volt Luk és Nico vadregényes dél-amerikai utazása

Pontosan ilyen nem mindennapi utazásra vállalkozott egy belga házaspár, Luk és Nico. A hetvenes éveik végén járó utazók nem a megszokott tengerparti pihenést választották: Dél-Amerika egyik legvadregényesebb, legmagasabb vidékét, az Andok északi részét hódították meg. Hatalmas sós sivatagok, többszínű hegyek és hatezer méteres vulkánok között autóztak. Tapasztalataikról, a kezdeti félelmekről és a megélt csodákról meséltek most nekünk.

Nem ez volt az első utatok Dél-Amerikában, hiszen a kontinens déli részét már jól ismertétek. Miért éppen a magas Andok vidékét választottátok a bakancslistátok következő állomásának?

Valóban, Argentína klasszikus látnivalói már mögöttünk voltak: láttuk a nyüzsgő Buenos Airest, a tangó fővárosát, a dübörgő Iguazú-vízesést, sőt lent délen a Tűzföldet és Patagónia hatalmas gleccsereit is. Úgy éreztük azonban, hogy a bakancslistánk mégsem teljes. Az Andok északi vonulatai, az argentin-chilei határvidék egészen Bolíviáig egy teljesen más, titokzatos világot ígért. A zord, magashegyi táj és a kietlen fennsíkok vonzottak bennünket, így nem volt kérdés, hogy ide is el kell jutnunk.

Eredetileg egy meglehetősen bátor tervvel indultatok neki a szervezésnek, saját lakóautóval akartátok bejárni a vidéket. Végül miért mondtatok le erről?

Első ötletként azt találtuk ki, hogy a saját lakóautónkat Antwerpen kikötőjéből hajóval átszállíttatjuk Buenos Airesbe. Mint később más utazóktól megtudtuk, ez teljesen kivitelezhető lett volna, de egy ilyen út legalább két-három hónapos távollétet jelentett volna. Ráadásul korábban Buenos Airesben már meggyűlt a bajunk a zsebtolvajokkal, így végül úgy döntöttünk, hogy egy kicsit több háttértámogatásra van szükségünk. Bérautót foglaltunk, és egy iroda segítségével pontos menetrendet dolgoztunk ki: Mendoza városából indultunk északra a bolíviai határ felé, majd egy chilei kitérő után Saltában adtuk le az autót. Utólag egyáltalán nem bánjuk, hogy a biztonságosabb verziót választottuk.

Mendoza vidéke a borairól híres. Hogy indult a túra, milyen élményekkel kezdtétek az utat?

Mendoza igazi oázis, ez a vidék adja az argentin bortermelés oroszlánrészét, itt terem a híres malbec szőlő is. Mi kerékpárral vágtunk neki a környéknek, és bejártuk a csodás borászatokat, valamint a gyümölcsösöket, ahol almát, őszibarackot és olajbogyót termesztenek. Innen indultunk az autóval a hegyek közé, ahol szinte azonnal ámulatba ejtő természeti csodákba botlottunk. Ilyen volt például a Puente del Inca (Inka-híd), ami egy kénes termálforrások által formált, rikító okkersárga színű természetes kőhíd, vagy az Aconcagua, Amerika legmagasabb, hófödte hegycsúcsa, amelynek déli fala előttünk magasodott a túránk során.

Ahogy haladtatok észak felé, egyre kopárabb és extrémebb tájak következtek. Milyen volt az élet a volán mögött, teljesen magatokra utalva?

Az igazi élményt maga az úton lét, az utazás adta. Egyszerre volt meg bennünk a várakozás, és persze egy kis félelem is az ismeretlentől. De a természet mindenért kárpótolt: folyamatosan a hatalmas Andok lábánál haladtunk, és legszívesebben ötpercenként megálltunk volna fotózni. Bejártuk az Ischigualasto Tartományi Parkot, amelyet nem véletlenül neveznek Hold-völgynek, hiszen a különleges sziklaformációi és a dinoszaurusz-fosszíliák miatt olyan, mintha egy másik bolygón járnál. A szomszédos Talampaya Nemzeti Park gigantikus vörös kanyonjaiba pedig csak nyitott tetejű terepjáróval és helyi vezetővel lehetett behajtani. Később érintettük az egykori Inka Birodalom legdélebbi erődítményeinek romjait, és olyan szurdokokban autóztunk, mint a Quebrada de las Conchas, ahol a rideg, vörös sziklák között félvad szamarak és vikunyák – a lámák kistestű, kecses rokonai – élnek.

Az utazás során eljutottatok Chilébe is, az Atacama-sivatag vidékére. Ott mi volt a legnagyobb élményetek?

A határátlépés meglepően gördülékeny volt az 52-es úton, a Salinas Grandes nevű hatalmas, vakítóan fehér sóstórendszeren keresztül, ami messziről úgy néz ki, mintha hó borítaná. Chilében a legnagyobb élményt a korán kelés jelentette: hajnali fél ötkor indultunk a Tatio-gejzírekhez, mert a földből feltörő gőz- és füstoszlopok játéka napfelkeltekor a legszebb. Este pedig egy profi csillagásszal csodáltuk az eget: mivel ott egyáltalán nincs fényszennyezés, az égbolt olyan tisztán tárult elénk, mint sehol máshol a világon.

Az út utolsó szakaszán, már újra Argentínában, egy helyi vezetővel a Puna és Tolar Grande nevű, rendkívül elszigetelt, magaslati régiót fedeztétek fel. Mit kell tudni erről a vidékről?

Ez egy vulkánokkal és sós sivatagokkal teli, egészen szürreális világ. Itt található például a Cerro Galán nevű, csaknem hatezer méter magas vulkán, amely a világ legnagyobb és leglátványosabb kráterével büszkélkedhet – egy 2,2 millió évvel ezelőtti, gigantikus robbanás emléke. A vulkánok lábánál fekvő lagúnákban, mint a Laguna Grande, a fagyos téli hónapok után tavasszal puna-flamingók ezrei gyűlnek össze. De a legmeghökkentőbb látvány a Campo de Piedra Pómez volt: ez egy vulkáni kőzetekből, fehér pumicából álló, labirintusszerű kőerdő, amelyet hatalmas, fehér homokdűnék vesznek körül.

Sokan kétszer is meggondolják, hogy egy bizonyos kor felett ilyen megterhelő utazást vállaljanak, főleg a közbiztonság miatt. Ti hogyan éltétek meg ezt a kalandot Dél-Amerikában?

Indulás előtt minket is mindenki a zsebtolvajokkal és a veszélyekkel ijesztgetett. A valóságban viszont az argentinokat és a chileieket rendkívül nyitott, szabad és toleráns emberekként ismertük meg, egyetlen pillanatig sem éreztük magunkat veszélyben. Tagadhatatlan, hogy nehéz, néha fizikailag is extrém utazás volt a nagy magasságok miatt, de fantasztikusan megszervezték nekünk. Csodálatos élmény volt, ami bebizonyította, hogy a hetvenes éveink végén sem kell lemondanunk a valódi felfedezésekről.

Nézd meg az Andok kopár és vadregényes szépségét az alábbi videóban is:

Ezek a cikkek is érdekelhetnek: