Bakancsban a Selyemúton – Afganisztán és Pakisztán rejtett kincsei egy magyar orvos szemével

Közép-Ázsia vidékein járva olyan emlékekbe botlunk, amelyek alapjaiban határozták meg a kontinensek közti kapcsolatokat. Ez a térség a híradók háborús képsorai mögött egy egészen más arcot is rejt: itt, a Selyemút mentén kék mozaikos mecsetek és évezredes romvárosok mesélnek a múltról. Az alábbi interjúban egy olyan utazó kalauzol minket, aki katonai missziók és civil felfedezések során is megtalálta a történelem nyomait.

A Selyemút elfeledett kincsei Afganisztán és Pakisztán területén

Dr. Toperczer István eredetileg régésznek készült, végül azonban orvosszakmája révén jutott el Afganisztánba, majd később magánúton járta be Pakisztánt az Indus völgyét követve. Vele beszélgettünk a görög szobrok és buddhista sztúpák különleges keveredéséről, a kinti magyar vonatkozásokról és a lépten-nyomon felbukkanó múlt emlékeiről.

Hogy kerültél Afganisztánba?

Valójában katonai misszió keretében jutottam ki, de a történet mélyebben gyökerezik. Eredetileg régésznek készültem, így a történelmi emlékek iránti érdeklődés nálam természetes. Amikor kint voltam, minden lehetőséget megragadtam, hogy lássam a múlt nyomait. Afganisztánban persze nincs olyan opció, mint egy klasszikus turistaút esetében, hogy csak úgy befizetsz egy városnézésre. De ha akadt egy feladat, és a közelben volt valami látnivaló, akkor azt közelről is megfigyelhettük. Ha az út mellett mentünk el, le is lehetett fotózni ezeket. Így sikerült elcsípni olyan helyszíneket, amikről más csak a szakkönyvekben olvas.

Melyek voltak azok a helyszínek, amik a legnagyobb hatást tették rád Afganisztánban?

Mazar-e Sharif környéke és maga a város felejthetetlen, különösen a Kék Mecset, ami tényleg egyedülálló látvány. A házak között haladva pedig régi karavánszerájok maradványait fedezheti fel az ember, ahol egykor a kereskedők pihentek meg. De ott van Balkh is, egy 2500 éves történelmi város, amely arról nevezetes, hogy Buddha első két tanítványa is innen származott, illetve Nagy Sándor is itt vette feleségül Roxanét. Balkhnál régi buddhista kolostorok és agyagból épült paloták maradványai találhatók. Persze ezek vályogépületek, nem monumentális kővárakat kell elképzelni, hanem földből gyúrt építményeket.

Ami még lenyűgözött, az a Selyemút máig érezhető jelenléte. Mazar-e Sharif azért is volt kulcsfontosságú, mert itt ágazott el a Kína felől jövő út déli ága India felé. A mai modern utak tulajdonképpen a régi Selyemút nyomvonalát követik. Ha ott utazol, olyan, mintha a múltban járnál: a helyiek ott terelik a tevéiket az út mellett a több száz éves falak tövében. Samangánnál látható a Takht-e Rostam nevű hely, ami egy sziklába vájt sztúpa a III-IV. századból. Azért különleges, mert nem a föld felett magasodik, hanem a kőbe vájták bele az imádkozófülkékkel együtt.

Afganisztán után Pakisztánt is bejártad, egészen az Indus-völgyig. Miért pont ezt az irányt választottad?

Egy utazási iroda szervezett egy utat oda, ami végig vitt az egész országon, és mivel már korábban is érdekelt a régió, nem volt kérdés, hogy ott a helyem. Ez egy felfedező jellegű út volt, nem sokkal a Covid-lezárások előtt. Szó szerint az utolsó pillanatban voltunk ott: megnéztünk egy múzeumot vagy lelőhelyet, és ahogy kijöttünk, már zárták is be a kaput a járvány miatt. Pakisztánban végigutaztunk az Indus-völgyén, ami a kulturális bölcsőnk része.

Külön élmény volt az idegenvezetőnk ajándéka: elvitt minket Benazir Bhutto sírjához. Ez eredetileg nem volt benne a programban, de látni azt a mérhetetlen tiszteletet, amivel a férfiak viseltettek az első női miniszterelnökük iránt, mélyen megérintett. Az iszlám világban, ahol a nők szerepe más megítélés alá esik, ez a fajta kultusz rendkívül beszédes.

Említetted, hogy a görög és a buddhista kultúra találkozása itt érhető tetten leginkább. Hogyan kell ezt elképzelni?

Ez a taxilai régióban, az ősi Gandhara területén a legszembetűnőbb. Ez a világtörténelem egyik legizgalmasabb kulturális találkozása. Korábban Buddhát nem ábrázolták emberi alakban, csak szimbólumokkal, például egy lovasa nélküli lóval jelezték a jelenlétét. Amikor Nagy Sándor és a görögök megjelentek a térségben a maguk szobrászatával, a helyi buddhisták átvették az emberábrázolást. Megjelent a Buddha-szobor, de görögös vonásokkal: az arca, a frizurája, a ruhája redőzése mind a hellenisztikus művészetet idézi. Vannak olyan ábrázolások, ahol konkrétan felismerhetők Atlasz vagy éppen Aphrodité vonásai. Ez a „gandharai művészet” valami elképesztő ötvözete Keletnek és Nyugatnak.

Van-e valamilyen konkrét magyar vonatkozása ezeknek a távoli helyszíneknek?

Nem is egy! Lahorban például ott van a helyszín, ahol Kőrösi Csoma Sándor is megfordult egy karavánszerájban Tibet felé tartva. De van egy még különlegesebb szál: Schöfft József Ágoston, egy erdélyi származású festő. Ő a XIX. század közepén udvari festő volt a szikh maharadzsa udvarában Lahorban. Megfestette az uralkodót, a mogulokat, sőt, neki köszönhetjük Kőrösi Csoma Sándor egyetlen autentikus profilportréját is, amit titokban készített el Kalkuttában. A festményei a mai napig a lahori várban, a Princess Bamba gyűjteményben láthatóak. Büszkeséggel tölti el az embert, amikor egy ilyen távoli, ősi palotában magyar nevekkel és történetekkel találkozik.

Sokan tartanak az iszlám országokba való utazástól. Te milyennek láttad a biztonságot és a vendégszeretetet?

Európában van egyfajta averzió ezekkel az országokkal szemben, de én soha nem éreztem, hogy félnem kellene. Marokkótól Pakisztánig mindenhol azt tapasztaltam, hogy ha tiszteled a helyi vallási és kulturális szokásokat, akkor mérhetetlen kedvességgel fogadnak. Pakisztánban például a sofőrrel és az idegenvezetővel olyan kapcsolat alakult ki, ami már rég túlmutatott a „turista és szolgáltató" viszonyon.

Persze észnél kell lenni: az ember nem vág neki teljesen egyedül ismeretlen vidékeknek, ahol, ha bajba kerül, nem tud hova fordulni. De ez igaz Rio de Janeiróra vagy bármelyik világvárosra is. Az ételek pedig kiválóak: a kebabok, a fűszeres birka- és csirkehúsok világa ez, ahol az indiai vegetáriánus konyha keveredik az arab ízekkel. Voltunk például a Wazir Khan mecsetben Lahorban, aminek a falait nemcsak vallási jelképek, hanem gyógynövények rajzai díszítik. Olyan, mint egy óriási, falfestménybe oltott füveskönyv. Ha elrontod a gyomrod, csak nézz fel a falra, és látod, melyik növény mire való!

Ha egyetlen helyszínt kellene kiemelned, ami a legmélyebb nyomot hagyta benned, mi lenne az?

Mindenképpen a Taxila környéki romvárosok és Mohendzsodáró. Utóbbi az Indus-völgyi civilizáció egyik legfontosabb központja, Krisztus előtt 3300 környékéről. Látni ezeket az ősi városrendezési megoldásokat, a csatornázást, a szervezettséget... az ember rájön, hogy mennyire keveset változtunk az évezredek alatt. Afganisztán és Pakisztán nemcsak a konfliktusok földje, hanem egy olyan élő múzeum, ahol a Selyemút pora még ma is ott van az utakon.

Nézd meg videón is, hogy egykor hogy működött a Selyemút:

Ezek a cikkek is érdekelhetnek: