Nyáron befejeződhet Kőrösi Csoma Sándor az indiai Zangla egykori királyi palotájában található szobájának felújítása - írja az MTI.
Az egykor mindösszesen öt falu felett uralkodó zanglai királyok 16. században épült palotájában Kőrösi Csoma Sándor több mint egy évet töltött el a tibeti történelmet és nyelvet tanulmányozva a 19. században. A négyezer méteres magasságban épült palota megőrzésén 2008 óta dolgoznak magyar önkéntesek, a felújítási munkálatok közül gyakorlatilag már csak a magyar felfedező szobáját rejtő épületrész van hátra.
A Csoma Szobája Alapítvány vezetője elmondta, hogy szándékosan hagyták pont ezt a négyemeletes épülettömböt a munka végére, ugyanis biztosak akartak lenni abban, hogy mire nekikezdenek Kőrősi Csoma Sándor szobájának - amely a munkálatok szempontjából a legnehezebb, legveszélyesebb részén található az épületnek -, már sikerült mindent megtudniuk a hagyományos helyi építészetről.
Az utóbbi években az alapítvány segítségével nyaranta kiutazó önkéntesek egy passzív, szolárszerkezetes "napiskola" felépítésén is sokat dolgoztak már, de ők hozták rendbe a dalai láma tavalyi látogatása alkalmából a Himalája legnagyobb történelmi sztúpáját is, emellett a zanglai palota könyvtárának anyagát is elkezdték feldolgozni. Az alapítvány nem szeretné befejezni működését a palota elkészülte után sem, azt tervezik, hogy magyarországi és kárpát-medencei helyszínekre is kiterjesztik az örökségvédelmi munkát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.