Szabad szemmel is látható égi jelenségben gyönyörködhetünk jövő héten

égi jelenség
PUBLIKÁLÁS: 2024. július 21. 06:00

A nyári esték csillagászati szempontból sem unalmasak. Lassan itt a csillaghullások ideje, de előtte is elkápráztat minket a természet. Július 24-én szerdán, érdemes este 10 óra után az eget kémlelni, ugyanis szabad szemmel is látható lesz, ahogy a Szaturnusz és a Hold együtt kelnek fel, és emelkednek egyre magasabbra.

Szabad szemmel is látható égi jelenségben gyönyörködhetünk - illusztráció Forrás: Shutterstock

A fogyásnak indult Hold szerdán 22 óra 22 perckor kezd a keleti látóhatár fölé emelkedni, a Szaturnusz pedig alig egy holdkorongnyira látszik majd a 84 százalékos, éppen felkelő Hold felett – írja az MTI a Svábhegyi Csillagvizsgáló tájékoztatása alapján.

A Szaturnusz a Hold közelsége ellenére szabad szemmel is látható lesz, bár ehhez elengedhetetlen a tiszta égbolt és a kitakarásmentes horizont. Ha mégis bezavar egy tereptárgy vagy épület, ne keseredjünk el, mert az együttállás akkor is látható lesz, ha a két égitest magasabbra emelkedik.

A fogyó Hold felkelése önmagában is különleges látványt nyújt

A narancsos-vöröses színekben játszó, holdkorong a légkör fénytörése miatt „lapult", és ezt a hatást még fokozza a fogyó hold „beharapott" fázisa is.

Kézitávcső segítségével megfigyelhető lesz a Hold északi féltekéjén a fény-árnyék határ mellett az Atlas- és Hercules-kráter, valamint a Taurus hegység vonulatai, délen pedig a Nectaris-medence.

A Hold fölött lesz látható a Szaturnusz halványabb, narancsos, csillagszerű fényfoltja, amely egyenletesen világít majd. Később, 23 óra 25 perckor a két égitest 10 fokkal kerül a látóhatár fölé. Ekkorra már messzebb, 43 ívpercre kerül a Szaturnusz a Holdtól, és ezért szabad szemmel is biztosan láthatóvá válik a Holdtól jobbra fölfelé járó „gyűrűs óriás", ami a naprendszerünk második legnagyobb bolygója.

Ha megtudnál pár érdekességet az égi kísérőnkről, nézd meg az alábbi videót:

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.