Kitört a vulkán a gyönyörű szigeten

vulkánkitörés
PUBLIKÁLÁS: 2024. március 18. 05:31

Újabb vulkánkitörés történt az izlandi Reykjanes-félszigeten szombat este, a rendőrség rendkívüli állapotot hirdetett. December óta ez a negyedik vulkánkitörés a térségben – írja az MTI.

Izland területe a vulkáni kitöréseknek köszönhetően fokozatosan nő Forrás: MTI/AP/Izlandi polgári védelem

Az izlandi meteorológiai intézet tájékoztatása szerint az ország délnyugati részén, a Reykjanes-félszigeten készült videófeltételeken izzó lávát és füstfelhőket lehetett látni.
A felvételek alapján történt első becslések szerint,

– közölte az intézet, hangsúlyozva, hogy a becslés a kitörési tevékenység első óráján alapul.
Az izlandi polgári védelem bejelentette, hogy helikoptert küld az új hasadék pontos helyének meghatározására.

A szigeten 140 vulkán van, de a kráterek száma meghaladja az ezret. 26 vulkán – némelyik időszakosan – jelenleg is működik. Forrás: MTI/AP/Izlandi polgári védelem

A helyi média azt írta, hogy nem sokkal 22 óra után a lávafolyam csúcsa mintegy 200 méterre volt a Grindavik kikötőváros keleti részét védő gátaktól, és óránként körülbelül egy kilométeres sebességgel haladt.

Izland két globális jelentőségű tektonikai lemez – az eurázsiai és az észak-amerikai lemez – határvonalán helyezkedik el, ami magyarázatot ad a sziget erős vulkanikus tevékenységére. Legutóbb mi is beszámoltunk róla, hogy március elején szeizmikus tevékenység miatt kiürítették a Kék Lagúna geotermikus fürdőt és Grindavik települést.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.