Befejeződött Erdélyben a gyalui várkastély felújítása, aminek eredményeként az épület újra teljes pompájában idézi több évszázados múltját. A tervek szerint a várkastély jövő év tavaszán nyílhat meg a látogatók előtt - tájékoztatta a Erdélyi Hagyományok Alapítvány kuratóriuma az MTI-t kedden.
A Kolozsvár melletti gyalui várkastély műszaki átadására a közelmúltban került sor. A felújítás jövőre a kastélypark rendbetételével folytatódik. A cél az, hogy a gyalui várkastély Kolozs megye és Erdély fontos idegenforgalmi célpontjává váljon, megjelenítve az épületegyüttes évszázados történelmi szerepét.
A gyalui Rákóczi-Bánffy kastély országos jelentőségű műemlék történetének kezdetei a 13. századig nyúlnak vissza, amikor egy udvarházat említenek az írott források. A kastély mai négyszögű, sarkain hengeres tornyokkal megerősített alaprajza az 1540-es években jött létre, amikor az egyik utolsó középkori erdélyi katolikus püspök egy modern várat építtetett ki.
A vár legfontosabb átalakítására I. Rákóczi György idején került sor, a fejedelem a belső udvar régi épületeit lebonttatta és a várból kényelmes, reprezentatív kastélyt alakíttatott ki. Az épület a Rákóczi fejedelmek egyik legjelentősebb rezidenciájaként működött az 1660-as évekig, majd az 1830-as években a Bánffyak romantikus kastéllyá építtették át.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.