Drasztikusan szigorítják az Airbnb szálláskiadásokat New Yorkban

szigorítás
PUBLIKÁLÁS: 2023. augusztus 24. 12:00

Egyre nagyobb kihívás lesz Airbnb-t találni New Yorkban, ugyanis a városi tanács szigorítja a rövid távú lakáskiadás szabályait – írja a Turizmus.com.

A jövőben egyre nehezebb lesz Airbnb-t találni New Yorkban Forrás: Shutterstock/Rightframephotovideo

Az új rendelet szerint szeptember 5-től nemcsak regisztrálniuk kell a lakást kiadóknak, de nem adhatják ki teljes otthonukat sem, sőt mi több, a vendégeik rövid távú tartózkodása alatt a bérbeadóknak is otthon kell lenniük.

Az már most biztos, hogy a lakást bérbeadók jelentős része nem tudja, vagy nem akarja ezeket a szabályokat betartani és elfogadni, és ennek következtében radikálisan csökkenhet a néhány napra vagy hétre bérbe vehető lakások száma New Yorkban. Ennek kárát a szállásadók és a turisták látják majd, mivel főleg az utóbbiak vették igénybe a szállodai áraknál jóval olcsóbb szálláslehetőséget.

A szállásközvetítéssel foglalkozó oldalakon eddig 38 ezer ilyen bérelhető ingatlan volt, 10 ezer lakást pedig illegálisan, vagyis adómentesen adtak ki. A becslések szerint a szállásadók évi 85 millió dolláros bevételhez jutottak ilyen módon. Annyi biztos, hogy aki megszegi a szabályokat, annak a büntetési tarifa 100-5000 dollár között mozog majd.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.