Szeretnél szabadon repülni New York felhőkarcolói között? Megteheted!

repülés
PUBLIKÁLÁS: 2022. március 10. 11:58

New Yorkba beleszeretni ezernél is több okunk van, de ettől az új élménytől még a lélegzete is elakad a látogatóknak. Egy új kaland, egy repülő színház várja a turistákat, amellyel a felhőkarcolók fölé repítik őket, írja a siviaggia.it.

A lábunk alatt hever majd New York Forrás: Rise NY/Facebook

A RiseNY egy térben és időben vándorló színház, egy olyan látványosság, amely a város csodáit ünnepli, és bemutatja New York minden látható és láthatatlan varázslatát.

Egy utazás az utazáson belül, amely a város két évszázados történetének állomásait mutatja be.

Az útvonal azzal kezdődik, hogy az 1904-ben felavatott első metróvonalon belülre viszik le a látogatókat. Egy időutazásra, amely egészen a 1990-es évekig viszi az utazókat, ahol megcsodálhatják New York újjászületését.

A föld alatt kezdődik az időbeli és térbeli utazás Forrás: (C) Jeremy DanielIG @JeremyDanielPhoto/riseny.co

Az út ezután az amerikai kultúra felfedezésével folytatódik, a divattól a zenéig, filmeken és híres televíziós sorozatokon át. A végén pedig egy szédítő repüléssel zárul a New York-i égbolton keresztül.

Hogyan is? Egy szimulátor segítségével, amit repülőszínháznak neveznek.

A szerkezet 46 hellyel rendelkezik, ahonnan kényelmesen, ülve lehet „repülni" Manhattan felhőkarcolói között, és megfigyelni az egész várost. A résztvevőket körülbelül tíz méter magasra húzzák fel, akik a lélegzetelállító légi felvételek között felfüggesztve maradnak. Valahogy így!

A mozgó ülések még valóságosabbá teszik a multiszenzoros élményt, amihez hozzáadódnak az illatok, a köd és a szél. A 4K mozi tehát rezgéssel, széllel, illatokkal teszi még valóságosabbá a képernyőn egymást követő képeket, olyan érzést keltve, mintha szárnyuk nőtt volna, hogy elérjék a Szabadság-szobrot, a Brooklyn hidat, az Empire State Buildinget és a Central Parkot.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.