Castle Combe egy lenyűgöző falucska Anglia délnyugati részén, Bristol közelében, amely arról híres többek között, hogy az 1600-as évek óta nem épültek itt házak. A legszebb angol falunak is hívott település sok film díszletéül szolgált a történelmi hangulata miatt, itt forgatták többek között Steven Spielberg Hadak útján című filmjét is.
De nem csak a filmrendezők körében népszerű. A turisták is igencsak kedvelik, ezrével özönlenek ide minden évben, ami nem kis bosszúságot okoz a helyi lakosoknak. Szinte „megszállva" érzik magukat a látogatók által, akik a magánházak kertjei fölött röptetik drónjaikat, hogy videókat készítsenek.
A turisták már annyira zavarják a helyiek magánéletét, hogy elkezdtek kiköltözni a faluból.
Egyre kevesebb azok száma, akik állandó jelleggel itt élnek, az eladásra kerülő házak közül pedig egyre többől lesz nyaraló vagy Airbnb-lakás.
Georgina Kingshott (44) kutató Londonból költözött Castle Combe-ba 2016-ban egy nyugodtabb élet reményében. Azt állítja, hogy a turisták sértik a magánszféráját azzal, hogy drónokat repítenek otthona fölé, és úgy viselkednek itt, mintha csak a tengerparton lennének, írja az Independent.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.