Valószínűleg rengeteg kiöregedett buszt vonnak ki a forgalomból évente, mert üzemeltetésük már nem biztonságos, vagy környezetszennyező. Ez pedig sokak szerint pazarlás, ezért alakult egy DIY mozgalom, amely a roncstelepeken végzett buszokat hasznosítja újra. Angliában és Amerikában egymás után kerülnek fel az internetre a buszokból kialakított lakások, mint amilyen a következő álomotthon is.
Ezt a natúr, rusztikus stílusban berendezett buszlakást a londoni táj és kertépítész végzettségű fiatalember, Luke Whitaker és barátnője készítette. Miután Luke megelégelte a nagyvárosi élet zsúfoltságát, úgy döntött, hogy vidékre költözik, ahol vásárolt egy vadregényes, de művelésre alkalmas területet a természet lágy ölén.
De ahelyett, hogy építkezésbe kezdett volna, 1300 angol fontért, vagyis körülbelül félmillió forintért vásárolt egy leselejtezett buszt, majd eltávolította az összes ülést. A hely szűkössége miatt úgy döntött, hogy a fürdőszoba és a vécé nem a buszban, hanem a busz mellett, egy szabadon álló építményben kapjon helyet.
A buszban pedig következhetett a lakás helyiségeinek a kialakítása. Amikor Luke a barátnőjével találkozott, a busz átalakítása már megkezdődött, az enteriőrt azonban már együtt tervezték meg, natúr, rusztikus stílusban.
Az ajtón keresztül az előszobának kialakított helyiségbe érkezik a belépő, majd a nagy mosgatóval valamint kéziizzós főzőlappal felszerelt konyha következik. Innen nyílik a nappalival egybekötött étkező, amelyet pedig könyvespolcok választanak le a busz végén kialakított hálószobától.
Az ablakokat mindenütt meghagyták, hogy a lakás tágasabbnak tűnjön, csak natúr árnyékolókat szereltek fel, az egyetlen helyiség pedig, ahol sötétítő függöny is van, a hálószoba, amelyet függönnyel lehet leválasztani a nappali részről is.
Ha szívesen olvasnál tovább a buszlakás belsőépítészeti kialakításáról és műszaki jellemzőiről, kattints a Lakáskultúra cikkére.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.