Bemutatta az Olaszországot Szicíliával összekötő híd terveit Matteo Salvini kormányfőhelyettes a külföldi sajtó képviselőinek Rómában, azt hangoztatva, hogy ezzel a leghosszabb európai közlekedési folyosó megvalósulásáról van szó Skandinávia és a Földközi-tenger között, írja az MTI.
Az Olaszország és Szicília között tervezett függőhíd építése, melyről korábban itt írtunk, 2024 nyarán kezdődhet meg. Az infrastrukturális és közlekedési minisztériumot vezető Salvini elmondása szerint a tízmilliárd eurós projekt a legnagyobb olaszországi állami beruházás az 1950-es évek óta, és teljes mértékben környezetvédő és biztonságos mérnöki munkáról van szó, amely kibírja majd a Szicíliai-szorosban tapasztalható erős hullámzást és széljárást, illetve az esetleges földrengéseket is.
Az "olasz csizmát" Szicília szigetével összekötő, 3,6 kilométer hosszú hídon a tervek szerint évente 11 millió átkelővel számolnak. Naponta 230 vonattal és óránként 6000 jármű forgalmával kalkulálnak.
Ami a híd használati díját illeti, Salvini szerint alacsonyabb lesz, mint a komphajókon a járművenként jelenleg kért 40 euró.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.