A mai napig emlékszem, hogy egy német nyelvű rádióállomáson keresztül hallottam a híreket, és azt hittem rosszul hallok. Azt hittem, valamilyen rádiójáték az egész. Kirohantam a szüleimhez a nappaliba, és bekacsoltattam a tévét, nem hittünk a szemünknek; se reménykedni, se kétségbe esni nem volt időnk azon a szörnyű délelőttön 2001. szeptember 11-én.
New Yorkban helyi idő szerint 8 óra 46 perckor, majd 9 óra 3 perckor két, terroristák által eltérített utasszállító repülőgépet vezettek a Világkereskedelmi Központ (WTC) két ikertornyába. A tornyok 9 óra 59 perckor, illetve 10 óra 28 perckor leomlottak, a romok alatti tüzet csak december közepére sikerült teljesen eloltani.
Egy harmadik eltérített gép 9 óra 37 perckor a védelmi minisztérium, a Pentagon arlingtoni épületére zuhant, lerombolva annak egy részét. Egy negyedik eltérített gép, amelynek vélhetően egy másik washingtoni célpontot (a Kongresszus épületét vagy a Fehér Házat) szemeltek ki, az utasok ellenállása miatt a pennsylvaniai Shanksville-nél zuhant le 10 óra 3 perckor.
A támadásokban a 19 terrorista mellett 2977 ember - 90 ország állampolgára - vesztette életét, földi maradványaik azonosítása máig sem fejeződött be teljesen. A négy repülőgépen 246 főnyi utas és személyzet tartózkodott, a New York-i ikertornyoknál 2606-an haltak meg (közülük 343 a mentésben részt vevő tűzoltó, 72 pedig rendőr volt), a Pentagon elleni támadás 125 halálos áldozatot követelt. A merényletsorozatot az Oszama bin Laden vezette al-Kaida nemzetközi iszlamista terrorhálózat 2004-ben magára vállalta - olvasható a MTVA Sajtóarchívumának háttéranyagában.
Bush elnök 2003-ban szeptember 11-ét nemzeti ima- és emléknapnak, a hazafiság napjának, 2009-ben Barack Obama elnök a szolgálat és emlékezés napjának nyilvánította. A ledőlt ikertornyok helyén a merényletek tizedik évfordulóján emlékzuhatagot alakítottak ki, a fal peremére az áldozatok nevét írták fel.
A részben föld alatti nemzeti emlékmúzeum 2014-ben nyílt meg. 2017 óta áll a NATO brüsszeli központjának kertjében a terrortámadások áldozatainak emlékműve, az egyik leomlott ikertorony egyik vasbeton darabja. Az áldozatok tiszteletére Arlingtonban és Shanksville-ben is emlékművet állítottak. New Yorkban minden év szeptember 11-én lélekharangok megkondítása közben sorolják fel a halálos áldozatok neveit.
A megemlékezések egyik központi helyszíne minden évben a 9/11 Memorial & Museum New York városában.
A romba dőlt WTC helyén új épületegyüttest húztak fel. A tervezett hét felhőkarcolóból az elsőt 2013-ban, a leglátványosabb és leghatalmasabb One World Trade Centert 2014-ben adták át. Az Egyesült Államok létrejöttének dátumára utaló 1776 láb (541 méter) magas felhőkarcoló a nyugati félteke legmagasabb épülete lett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.