Egyre több farkas kószál Ausztriában, és nem kímélik a háziállatokat

elszaporodás
PUBLIKÁLÁS: 2022. augusztus 28. 10:47

Növekszik a farkasok száma Ausztriában, már 31 állat kószál az országban – közölte pénteken Albin Blaschka, az osztrák Medve-, Farkas- és Hiúzközpont ügyvezető igazgatója. Az állatok elsődlegesen Karintia és Tirol tartományokban, valamint Alsó-Ausztriában bukkannak fel, és eddig csaknem 500 juh, kecske, valamint egy tehén elpusztításáért tehetők felelőssé.

Ezentúl még körültekintőbbnek kell lenniük a helyieknek a farkas felbukkanása miatt - illusztráció Forrás: Christel SAGNIEZ/Pixabay

Klaus Hackländer, a bécsi Természeti Erőforrások és Alkalmazott Élettudományok Egyetemének vadbiológusa az ORF osztrák közszolgálati televízió hírműsorában csütörtök este azt mondta, a farkasok száma a következő három évben várhatóan megduplázódik.

Úgy vélte, újra kell gondolni a meglévő állatvédelmi jogszabályokat, mivel a farkasokra vonatkozó szigorú törvények még azokból az időkből származnak, amikor az állomány veszélyeztetettnek számított, csakhogy ez ma már nem így van. A vadbiológus szerint "a törvények nincsenek összhangban a valósággal, van ugyanis egy szigorúan védett fajunk, amely valójában már nem tekinthető veszélyeztetettnek".

Időközben Tirolban leállítottak egy korábban kiadott, két farkas kilövésére vonatkozó engedélyt, visszautalva azt a hatóságokhoz. A farkasok elleni küzdelem egyébként a tiroli tartományi választási kampányban is téma volt.
Németországban legutóbb 157 farkasfalkát, 27 farkaspárt és 19 magányos egyedet számoltak össze. Ott is heves viták tárgya, hogyan viszonyuljanak a ragadozókhoz, írja az MTI.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.