Folyamatosan érkeznek a repülők és a helikopterek tűzoltófelszereléssel a fedélzetükön az érintett helyszínekre Görögország középső részén, mert a tűzvész miatt több falut is ki kellett üríteni. A helyi tűzoltóság egyik szóvivője az ERT állami műsorszolgáltatónak azt mondta, hogy éjszaka némileg megfékezték a lángokat, de a veszély nem múlt el.
Itea kikötőváros közelében több faluból evakuálni kellett a lakosokat a tűzvész miatt hétfőn, a tőle néhány kilométerre fekvő Ámfissában pedig olajfaültetvényeket pusztítottak el a lángok. Az ERT arról is beszámolt, hogy az ország keleti részén fekvő Kranidi városában egy egész szállodát kellett kiüríteni.
Görögországban nem ritkák az erdőtüzek. Nyáron a magas hőmérséklet, a hosszan tartó szárazság és az erős szelek miatt fokozott óvatosságra intenek a meteorológusok, a mostani tüzeknél pedig az érintett települések polgármesterei nem zárták ki a gyújtogatást sem. Múlt héten bejelentették, hogy a nyár folyamán az Európai Unió több tagállamából is érkeznek tűzoltók Görögországba, hogy segítsék kollégáikat az erdőtüzek elleni küzdelemben, írja az MTI.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.