A NASA Föld-közeli objektumokat figyelő központja szerint május 27-én közelíti meg a Földet egy hatalmas aszteroida, amely négyszer akkora, mint az Empire State Building – olvasható a LiveScience oldalán.
A 7335 (1989 JA) névre keresztelt aszteroida nagyjából 4 millió kilométerre fog elhaladni bolygónk mellett – vagyis a Föld és a Hold közötti átlagos távolság közel tízszeresével. Ennek ellenére, tekintettel az űrkőzet óriási méretére, a NASA "potenciálisan veszélyes" kategóriába sorolta az aszteroidát, ami azt jelenti, hogy ha úgy változna az égitest pályája, hogy eltalálja a Földet, az komoly pusztítást okozna bolygónkon.
A NASA szerint a 7335 (1989 JA) a legnagyobb aszteroida, amely idén megközelíti a Földet. Az égitest legközelebb csak 2055. június 23-án fogja megközelíteni bolygónkat, amikor még ennél is távolabb, vagyis a Föld és a Hold távolságának körülbelül 70-szeresén belül halad majd el.
Az égitest az Apollo-osztálynak nevezett aszteroidák közé tartozik – ez olyan aszteroidákra utal, amelyek a Nap körül keringenek, miközben időszakosan keresztezik a Föld pályáját – közölte korábban a Live Science. A csillagászok körülbelül 15 000 ilyen aszteroidáról tudnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.