Még 2021 áprilisában írtunk arról, hogy egy része már elkészült annak a Krisztus-szobornak az alakjából, amit a dél-brazíliai Encantado kisváros 2019-ben kezdett építeni. A szobor végül a tervek szerint elkészült, és a híres rióinál is nagyobbra sikeredett. De ami még elképesztőbb, hogy a projekt 2 millió reálos (több mint 140 millió forint) költségét teljes egészében adományokból finanszírozták.
A Rio de Janeiro fölé magasodó szobor a talapzatával együtt „csak" 38 méter magas. Az új szobor a talapzatával együtt 43 méter magas, a fesztávolsága pedig eléri a 36 métert. Ez pedig azt jelenti, hogy immár ez a világ legnagyobb, kitárt karú Krisztus-szobra - olvasható a CNN.com/travel oldalán.
A város fölötti dombon a szakemberek már fel is állították a betonnal borított fémszerkezetet, de a helyszínt valamikor jövőre nyitják csak meg a nagyközönség előtt – mondta Nobison Gonzatti, a szobrot szponzoráló egyesület alelnöke.
A szobor szíve már a helyén van. A kilátópontként működő nagy szívalakú ablakon keresztül csodás látváegy tárul majd a látogatók szeme elé. Ki lesz az első?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.