A rióinál is nagyobb, 43 méter magas Krisztus-szobrot építenek Brazíliában

Krisztus-szobor
PUBLIKÁLÁS: 2021. április 12. 07:30

A Brazília déli részén, Rio Grande do Sul államban épülő hatalmas Krisztus-szobor még magasabb lesz, mint Rio de Janeiro ikonikus Megváltó Krisztus-szobra. A mintegy 22 ezer lakosú Encantado városában készülő szobor ugyanis a talapzatával együtt 43 méter magas lesz, vagyis bő öt méterrel meghaladja majd a 90 éve Rio de Janeiro fölé emelkedő szobor 38 méteres magasságát – írja cikkében a france24.com.

Forrás: AFP/Silvio Avila

Az Oltalmazó Krisztus-szobor már 2019 óta készül, a héten helyezték fel rá a fejet és a kinyújtott karjait, és a tervek szerint hamarosan kialakítják rajta a kilátóteraszt, felszerelik benne a liftet, így várhatóan év végén adják majd át a látogatóknak. „Ez az ünneplés, az áhítat napja" – fogalmazott szombaton Gilson Conzatti helyi tanácsos, Adroaldo Conzatti fia és egyben az ötlet gazdája. Édesapja, Adrolado Conzatti a város polgármestere volt, márciusban halt meg a koronavírus-fertőzés szövődményei miatt.

A munkát koordináló Krisztus Barátai Egyesület a szobor több mint 100 millió forintos költségét adományokból fedezi, és, hogy még inkább fellendítsék a támogatói kedvet, egy autót is kisorsolnak az adakozók között. A mű alkotói apa és fia, Genesio és Markus Moura szobrászok, ha pedig elkészül, ez lesz a világ legnagyobb, kitárt karú Krisztus-szobra.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.