A hétvégén osztották ki a legszebb hószobornak járó díjakat a Minnesota állambeli Stillwaterben, a hószobrászok világversenyén – olvasható az mspmag.com oldalán.
A világ minden tájáról érkeztek szobrászcsapatok, akik több napon át azon dolgoztak, hogy a hatalmas hótömböket műalkotásokká alakítsák. A versenyen a közönség 5 ország 9 világszínvonalú hószobrász csapat remekműveinek lehetett szemtanúja, akik a hóból különleges figurákat készítettek. A bajnokságon háromfős csapatok versenyeztek, hogy megszerezzék a legmagasabb pontszámot a 10 méteres faragott hótömbjeikkel.
A csapatoknak 68 órájuk volt a szobrok elkészítésére. A nézőket arra biztatták, hogy kövessék végig az egész folyamatot, és szavazzanak a kedvenc szobrukra. A legtöbb szavazatot kapott csapat közönségdíjat nyert. Az első, második és harmadik helyezettek 1200 dollárig terjedő pénzdíjban részesültek. A csapatoknak egymás között kellett szavazniuk, a szobrokat a technika és a kreativitás alapján ítélték meg, valamint, hogy az elkészült szobor mennyire állt közel az eredeti, megrajzolt tervhez.
A győztes csapat a "Team Jetset" volt Quebecből, a "YeeHaa" nevű szobrával. A második helyet a "Team Ecuador" szerezte meg, a harmadik a minnesotai "Team Snow Cowboys" lett. A közönségdíjat a "Team Sculptora Borealis" nyerte el.
A hétvégi ünnepi díjátadást jégdiszkóval, főzőversennyel és palacsintapartival zárták.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.