Visszanyeri eredeti állapotát Közép-Európa legnagyobb erdeje

cseh
PUBLIKÁLÁS: 2022. január 11. 18:54

Úgy tűnik, Közép-Európa egyik legszebb, legvadabb és legmostohább sorsú vidéke megszabadul az ember mindent átalakítani, felforgatni akaró erőszakosságától. A bajor-osztrák-cseh határnál lévő Šumava Nemzeti Parkban visszaállítják a tájat abba az állapotába, melyben évszázadokig létezett.

A Moldva-folyó, mely a Sumavában ered Forrás: Thomas Dekiere/shutterstock.com

A Cseh-erdő soha nem volt sűrűn lakott terület, főleg német ajkú népességét a háború után elűzték. A Šumava úgy vált gazdátlanná, hogy ugyanakkor megkezdték előkészítését a „modern" mezőgazdasági munkákra. Ez első lépésben azt jelentette, hogy a kis csermelyekkel, patakocskákkal, tavakkal átszőtt terület alá csöveket fektettek, azokhoz árkokat ástak, és a vizet elvezették a területről.

A hely száradásnak indult, természetes állatvilága elhagyta, az átvonuló madarak sem találtak már itt pihenőhelyet. Mivel a tájba már azelőtt is durván beavatkozott az ember, oda nem illő, nem őshonos fafajták telepítésével, a Šumavára egy idő után rá sem lehetett ismerni.

Pedig Csehország egyik legszebb, meseszerű tájegysége volt. Megmentéséért egyre többen szólaltak fel.

1963-ban aztán megalakult a Nemzeti Park, 1990-ben az UNESCO-tól megkapta a Bioszféra-rezervátum minősítést,

két éve pedig uniós támogatással és több száz önkéntes segítségével megkezdődött a Šumava élőhelyeinek visszaállítása.

Forrás: Simy27/pixabay.com

Mint Iva Bufková, a park igazgatóságának munkatársa elmondta, helyreállították Šumava talán legnagyobb kiszáradt forrását a Křemelná folyó völgyében, az egykori Skelná település közelében. Három méter mélységig elzárták és feltöltötték a csatornákat, a vizet pedig visszaengedték a felszínre. Ma egy természetes patak folyik ki a forrásból egy kanyargós úton Křemelnába.

A húsz éve tartó munka eredményeként, mára sikerült 720 hektáron kiszedni a csöveket a talajból, és a táj kezdi visszanyerni természetes formáját, melynek leglátványosabb eleme a madarak visszaköltözése, az erdő besűrűsödése. A további cél az, hogy 15 egykori település határát megtisztítsák az ipari mezőgazdálkodás elemeitől, és hagyják a tájat úgy életre kapni, ahogyan jó száz éve nézhetett ki - derül ki az idnes.cz cikkéből.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.