A hála párizsi formája - egy női utcanév

Franciaország
PUBLIKÁLÁS: 2021. november 21. 08:03

Párizs önkormányzati képviselői egyre inkább szeretnék kiegyenlíteni azt a különbséget, ami a város utcái, terei, intézményei neveiben van a férfiak javára. 1850 előtt Párizsban mindössze tíz utca viselt női nevet, ebből egy sétány a Magyar Királynéét. 1850 és 1900 huszonnyolc utcát neveztek el jelentős női személyiségekről, és érdekes, csak ekkor kapott teret és utcát Jeanne d'Arc.

A párizsi Jeanne D'Arc utca Forrás: Bruno Bleu/shutterstock.com

Megjelentek a francia kultúra olyan jeles alakjai, mint Madame de Sévigné, Madame de Staël, George Sand, a legújabb időkben pedig eltűnt a Madame a nevek elől, helyette visszatértek a keresztnevek, például Germaine de Staël vagy Juliette Récamier. 1900-tól 1945-ig csak kettővel több női helynév került Párizs térképére, pedig ekkortól már épületek és intézmények is viselhettek ilyet. Viszont az idők jele, hogy a nők megjelentek a tudományban is, így lett utcája Marie Curie-nek és y neuroanatómiában korszakos Augusta Déjerine-Klumpkének is a szintén kiváló ideggyógyász férjével együtt.

1945 után minden megváltozott. A francia társadalom már másképp tekintett a nőkre. Ekkor kaptak szavazati jogot is. 2000-ig százharminc nő nevével bővült az utcanevek listája, és az ellenállók, partizánok mellett olyan foglalkozások jelentek meg, mint az újságíró, politikus vagy a sportoló. A 2000-es évek nevei sokat mesélnek a korról.

Nafissa Sid Cara algériai bevándorlóból lett az első francia női miniszter. Az ugyancsak algériai gyökerű Sohane Benziane viszont 17 évesen lett a vallási türelmetlenség mártírja - a sajátjai ölték meg. A párizsi önkormányzat az újabb és újabb névadásokkal tiszteleg a nők előtt, és munkája szinte még csak most kezdődik, hiszen a város jelentős pontjai 10%-ban sem viselnek női neveket - olvasható a paris.fr oldalán.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.