Minden ország lekerült erről a vörös utazási listáról

utazás
PUBLIKÁLÁS: 2021. október 30. 10:36

A brit kormány legutóbbi bejelntése szerint a jövő hétfőtől egyetlen ország sem marad a vörös utazási listáján, amin a koronavírus-fertőzés szempontjából legkockázatosabbnak ítélt országok és területek szerepeltek.

Forrás: Zck_ / Unsplash

Ez azt jelentette, hogy a listán szereplő országokból csak a brit és az ír állampolgárok, illetve az Egyesült Királyságban letelepedési engedéllyel élő külföldiek utazhattak be Angliába, de érkezésük után nekik is karanténba kellett vonulniuk 10 napra, a brit kormány által kijelölt, őrzött szállodák valamelyikébe. E szállodai karantén fejenkénti költsége felnőttek esetében 2285 font volt, ami csaknem egymillió forint, és ezt az utasoknak kell fizetniük.

Grant Shapps brit közlekedési miniszter azonban csütörtök este bejelentette, hogy november 1-jén, brit idő szerint hajnali 4 órától London az utolsó hét országot – Kolumbiát, a Dominikai Köztársaságot, Ecuadort, Haitit, Panamát, Perut és Venezuelát – is leveszi a vörös listáról.

A hónap elején még 54 ország szerepelt ezen a listán, köztük Afganisztán, Argentína, Bolívia, Brazília, Chile, Mexikó, Kuba, Georgia, Indonézia, Montenegró, Dél-Afrika és Thaiföld.

Így hétfőtől az ezekből az országokból Angliába érkezőknek sem kell többé a költséges szállodai karanténba vonulniuk. Az intézkedést hétfőtől Skócia és Wales is érvényesíteni fogja, Észak-Írország kormánya azonban még nem jelezte, hogy mikor veszi át az új szabályozást.

Azt viszont tudni, kell, hogy a vörös kategória nem szűnik meg; ha a közegészségügy védelme úgy diktálja, akkor a különböző országok és térségek ismét felkerülnek a listára.

A brit kormány ugyancsak hétfőtől 30 újabb ország oltási programját ismeri el. Ennek lényege, hogy azok az utazóknak, akik ezekben az országokban megkapták a koronavírus elleni oltás teljes dózisát, az elindulás előtt nem kell koronavírus-tesztet végeztetniük, csak mikor megérkeznek Angliába. A brit kormány így már 137 ország és terület oltási programját ismeri el novembertől - olvasható a Turizmus.com összefoglalójában.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.