Március elején megkezdik Rómában a Torre Argentinatéri, utcaszint alatti régészeti lelőhely helyreállítását. Ezen a helyen késelte halálra ellenséges szenátorok egy csoportja Caius Julius Caesart i. e. 44-ben. A renoválás, amelynek költségeit a luxusékszereket tervező olasz Bulgari egymillió eurós (358 millió forint) adományából állják, egy évig fog tartani, ezután a terület látogatható lesz. Az elhanyagolt antik romoknak jelenleg csak bizonyos részeit láthatják a járókelők fentről, az utcai korlátok mögül lepillantva.
Az egész terület és az ott található négy templom maradványainak helyreállítása szerepel a tervekben, a hely így az örök város újabb látványosságává válhat. A Torre Argentina tér, amelyet Area Sacrának, vagyis szent helynek is neveznek, a világhírű Forum Romanum közelében terül el, és nevezetes az ott lakó kóbor macskákról is.
Az ásatási helyen négy templom romjait is feltárták, amelyek a köztársaság korából, az i.e. 4-1. századból származnak. Első pillantásra felismerhető az épületek kora abból, hogy mennyire mélyen fekszenek: annál korábban épült, minél mélyebbre került a talajhoz képest, amelynek szintje az évszázadokok során – az új kövezésekkel – valamennyit megemelkedett.
A Torre Argentina tér Róma egyik legrégebbi régészeti ásatása. Büszkék vagyunk, hogy hozzájárulhattunk ahhoz, hogy visszaadjuk a rómaiaknak ezt a területet" – mondta el Jean-Christophe Babin, a Bulgari ügyvezetője.
A római ékszercég 2016-ban 1,5 millió euróval finanszírozta a világhírű római spanyol lépcső felújítását, első üzletét 1884-ben, a lépcső tetejénél nyitotta meg, írja az MTI.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.