Róma híres szökőkútját a benne úszkáló turisták rongálhatták meg

szobor
PUBLIKÁLÁS: 2021. január 07. 10:39

Rómában a Piazza Navonán három barokk szökőkút áll, a középső és egyben a legnagyobb kút a Fontana dei Quattro Fiumi, vagyis a Négy folyó szökőkútja. A napokban Bernini 17. századi alkotása komoly sérülés szenvedett, de úgy tűnik, senki sem tudja, hogy ki a felelős, még azt sem, hogy mikor történt az eset. A szökőkút nílusi oroszlánjának arca csúnyán eltorzult: hiányzik az alsó állkapcsa, a fogai, a nyelve és az álla alatti szőre. Mivel az oroszlánt csak a szökőkútba bemászva lehet elérni, feltételezik, hogy egy turista lehetett a károkozó, nem ritka ugyanis, hogy főként a külföldről odalátogatók poénból megmártóznak valamelyik római szökőkútban.

A károkra Martin Raspe a római Hertziana Könyvtár művészettörténésze hívta fel a figyelmet, Teodoro De Giorgio pedig több ezer fénykép között végzett kutatást, amely alapján megállapította, hogy bár a károkozás pontos dátuma nem ismert, viszont június 21-én az oroszlán állkapcsa még ép volt.

A középen látható, a Gangesz folyó istenét ábrázoló alak bal lábánál látható az oroszlán, itt még ép állkapoccsal Forrás: Paul Hermans/Wikipedia

Különböző feltételezések keringenek arról, hogy az oroszlán mikor vesztette el pontosan az állát. Egyesek szerint a szobor még július 23-án is sértetlen volt, de augusztus 27-ig már biztosan megrongálódott, számolt be az esetről a Finestre sull'Arte. Ez az ügy komoly kérdéseket vet fel a barokk emlékmű, Róma egyik legfenségesebb és legtöbbet fényképezett szökőkútjának megfigyelésével kapcsolatban is – írja a this-is-italy.com.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.