Korábban már hírt adtunk a vajdasági Királyhalmot és a magyar Ásotthalmot összekötő, valamint a Kelebia és Tompa közötti kerékpárút munkálatairól, most pedig arról számolhatunk be, hogy a bicikliút elkészült, méghozzá fél évvel a terevezett határodő előtt - mint az a pannonrtv.com híréből kiderül.
Mint Tompa polgármestere, Véh László elmondta, régi vágya volt már a település lakosságának, hogy megépüljön az út, mert így sokkal biztonságosabb lett a közlekedés az 53-as számú főút mellett.
Szabadka területén nyolc kilométer épült, három kilométer Kelebián és 4,9 kilométer Királyhalmon. A tervek szerint a projekt hamarosan folytatódik, így Hajdújárást is összekötné egy leendő kerékpárút Királyhalommal, másfél kilométer hosszan.
Mint dr. Pásztor Bálint elmondta, az ingázók szempontjából is fontos a bickliút, és azoknak is, akik a határ másik oldalán dolgoznak, vagy intézik ügyes-bajos dolgaikat. Mint hozzátette, "a határátlépés ugyan most nem egyszerű a vírushelyzet miatt, de ez is el fog múlni, és a 7,9 kilométer hosszú kerékpárút ott marad Szabadkának, illetve Királyhalomnak, Kelebiának."
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.