Gyűjteményének több darabját kénytelen elárverezni a New York-i Brooklyn Múzeum, hogy a pandémia okozta válságos pénzügyi helyzetből talpra tudjon állni, és biztosítani tudja a múzeum fennmaradását.
"Nagyon nehéz számunkra, de ez a legjobb az intézménynek, és így tudjuk biztosítani a gyűjtemény hosszú távú fennmaradását és karbantartását" - fogalmazott Anne Pasternak, a múzeum igazgatója a döntésről a The New York Timesnak adott nyilatkozatában.
A 12 műalkotás között, amelyre októberben a Christie's árverésén licitálni lehet, idősebb Lucas Cranach és Gustave Courbet festményei is szerepelnek. Az október 1. és 15. közötti aukció sztárjának Cranach "Lucretia" című, 1526-27 körül keletkezett festménye ígérkezik, amely a becslések szerint 1,8 millió dollárért kelhet el.
Az Egyesült Államok Múzeumigazgatóinak Szövetsége a koronavírus-járvány okozta válság miatt korábban két évre felfüggesztette azt a szabályozást, hogy a múzeumok gyűjteményeiben szereplő darabokat csak új művek vásárlása érdekében lehet áruba bocsátani.
A pandémia súlyosan érintette New York kulturális ágazatát. Az 1887-ben megnyílt, 160 ezer természettudományi, néprajzi és 19-21. századi szépművészeti tárgyat őrző Brooklyn Múzeum, a metropolisz második legnagyobb kiállítási központja, hathónapos szünet után fogad újra látogatókat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.