Az elmúlt napokban az egyes európai országok egymást követően szigorítottak a spanyolokkal szemben – legutóbb például a britek jelentették be, hogy karantén vár azokra, akik Spanyolországból érkeznek vissza, mivel ismét napról napra növekszik a koronavírusos esetek száma. Európa legnagyobb utazási irodája, a TUI is ezért döntött úgy, hogy augusztus első hetének végéig törli az összes, Spanyolországba tartó útját, megelőzve ezzel a járvány továbbterjedését – írja cikkében a Reuters.
A törlések kapcsán a TUI kitért arra is, hogy ellentétben a többi utazási irodával, ők mindössze a „szárazföldi" spanyolországi utakat törölték. Tehát például a Baleár-szigetekre vagy éppen a Kanári-szigetekre továbbra is lehet náluk foglalni utakat. A korlátozások/törlések egyelőre augusztus 9-ig maradnak életben, az újabb döntésre aznap lehet számítani.
Az általunk megkérdezett TUI Magyarország Kft. képviseletében Török Balázs azonban elmondta, a TUI cégcsoport brit kirendeltségének döntése csak az angol nyaralókat érinti, a TUI magyarországi központja azonban hivatalosan az osztrák-német piachoz tartozik, amely nem hozott ilyen döntést, így a magyar utazóknak egyelőre nincs okuk az aggodalomra.
A Konzuli Szolgálat weboldalán található legutolsó adatok szerint Spanyolországot a magyar utazók számára a biztonsági besorolás alapján még a zöld színnel jelzett, legenyhébb biztonsági besorolási kategóriába tartozó országok és térségek között jelölik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.